Látom, körbemegy az egész magyar sajtónyilvánosságon az a hír, hogy Orbán Viktor "ügynök volt". Bármennyire is hasznosnak tűnhet a múlttal való foglalatosság, semmit sem ér, ha ennyire felületes. Kifejezetten aggályos emellett, hogy bemondás alapján már akkor megszületik az ítélet, amikor nem is tudni, hogy pontosan mi is történt. Mert mi az egyetlen bizonyítékunk?
Az, hogy Németh Miklós látott valamit, aminek tartalmát, kontextusát vissza sem tudja adni rendesen.
Ráadásul Németh sem megbízható szereplő, hiszem már mondott olyanokat, hogy a teljes ügynöklista Moszkvában lelhető csak fel - miközben egészen biztos vagyok abban, hogy ez nem így van, és ezt egyébként könnyűszerrel bizonyítani is tudom.
Például azzal, hogy a meghalt ügynökök adatait egy idő után a nyilvántartásból is törölték és egyébként az 1956-os iratmegsemmisülések jelentős részét sem tudták utólag rekonstruálni, hiába álltak rendelkezésre a moszkvai elvtársak.
Azoknak, akik a részletekre kíváncsiak, melegen ajánlom a 2017-ben megjelent, A szembenézés hiánya című kötetemet, amiben egyébként erről egy külön fejezetet is írtam.
Az ártatlanság vélelme mindenkit megillet. Orbán Viktor leszerelése után az állambiztonság célszemélye, megfigyeltje volt.
Lehet persze, hogy előtte ügynöki feladatokat is ellátott, azonban ezt bizonyítani is kellene.
Különösen furcsa és aggályos az ügyben tapasztalható teljes aránytévesztés. Orbán az elmúlt 16 év során gyakorlatilag minden nap sokkal súlyosabb dolgokért felelős, mint amit ún. ügynökként elkövethetett (ha egyáltalán az volt). A csatolt fotó önmagában nagyobb felelősségről és erkölcsi romlottságról árulkodik, mint egy ügynökmúlt.