Magyar Péter figyelmébe – ez volt a cél? Nem hinném…
November negyedikén, illetve ettől a naptól kezdődően a szovjet hadsereg vérbe fojtotta a magyar szabadságharcot. Nem sokkal később elkezdődött a kegyetlen és véres kádári megtorlás, valamint a mindent behálózó besúgó-rendszer kiépítése, „továbbfejlesztése”. Magyar Péterék irányításával éppen erre a nemzeti gyásznapra, november negyedikére időzítették a Nyitottakták nevű oldal élesítését, ahol egyelőre csak neveket olvashatunk, de jelentéseket vagy bármi érdemlegeset nem, s persze néhány információt, de úgy, hogy ezen a felületen tulajdonképpen minden és mindenki összemosódik. Jelentős részben olyan ügynökök, vagy vélt ügynökök neveit olvashatjuk, illetve vadászhatunk, keresgélhetünk rájuk, akik célszemélyek, és sokszor áldozatok voltak, igen, bűnösök és áldozatok, olyan emberek, olyan sokszor szabadságszerető magyarok, akiket a diktatúra kényszerített vagy késztetett besúgásra. A Szovjetunióból (nem Oroszországból, miniszterelnök úr, tessék figyelni a történelemórán, ez nagyon nem mindegy), a Moszkvából irányított diktatúra. Ma a magyar közvélemény és a média ő utánuk kutakodott, csemegézett, keresett rájuk, majd írta meg a nagy felfedezést, hogy benne vannak az adatbázisban. Ismételjük meg: a szovjet, a kommunista megszállás nemzeti gyásznapján. Mikor máskor? Amikor eldőlt, hogy Kádár és Aczél és a többi elvtárs évtizedekre sötétségbe és kilátástalanságba taszítják ezt az országot, ezt a nemzetet. Róluk mikor fogunk beszélgetni, miniszterelnök úr? Vagy arról, hogy kik emelkedtek fel akkoriban? A piramis tetejéről? Nekem meséltek öngyilkos ügynökről, aki nem bírta el azt a terhet, amit rákényszerített ez a tetves diktatúra. Meséljek Bódy Gáborról? A mai napig nincs hozzá hasonló rendezőnk. De ismerjük Tar Sándor, a zseniális és gyenge író történetét és másokét, akik belebetegedtek ebbe, lassan vagy gyorsan, de belehaltak. Bűnösök voltak, de megszenvedtek érte. Meséljem el Novák Dezső kálváriáját a miniszterelnök úrnak, vagy, hogy miért vált „besúgóvá” a saját fia által később befeketített Esterházy Mátyás? Ezek súlyos történetek, a létrontás, a halált hozó kommunista hálószövés történetei. Tényleg muszáj őket a porondra állítani, már holtukban? Ezzel az időzítéssel? Hadd háborodjak fel az összes veréssel, fenyegetéssel, börtönbüntetéssel, saját édesanyjával vagy a gyerekeivel megzsarolt „ügynök” nevében! Remek időzítés volt tényleg! November negyedikén. Istenem. Éppen november negyedikén. Tengernyi név, csak önmagában. Öngól volt ez, de olyan öngól, amelyet senki sem ünnepel, mert nincs mit ünnepelni rajta. Csak csámcsogni. Ez volt a cél?
Nem hinném.
És a legszebb: tegnap sikerült besározni Lezsák Sándor nevét is. Azt írták hálózati személy volt, pedig csak megfigyelt. A levéltár ma bocsánatot kért, szerintük technikai hiba történt. Éppen vele? Csak az ő esetében? Hogyan bízzunk meg ezek után ebben az egészben? Ki vállalja a valódi felelősséget egy köztiszteletben álló ember jóvátehetetlen besározásáért? Kicsoda, miniszterelnök úr? Ön vagy a levéltár vezetője?