Magyar Péter miniszterelnök néhány napja a Parlamentben megint arra célozgatott a titkosszolgálati iratok részleges nyilvánosságra hozatala kapcsán, hogy nehogy Orbán Viktorról is kiderüljön, kapcsolatban állt a Kádár korszak szolgálataival.
Megint le kell szögeznem, amit már többször elmondtam az elmúlt évtizedekben: ez egy minden alapot nélkülöző vádaskodás. Együtt voltunk katonák a volt miniszterelnökkel Zalaegerszegen, majd egy szobában laktunk a Bibó kollégiumban. Egyrészt Orván Viktor nem az a személyiség, aki ilyesmire rávehető lenne, másrészt én később a Nemzetbiztonsági bizottság tagjaként sem találkoztam olyan dokumentummal, ami ezt a vádat alátámasztotta volna. Mint ismert, megpróbálták beszervezni, de nem
tudták.
Ezek miatt a folyamatos, felelőtlen célozgatások, és a rosszindulatú lejáratási szándék miatt is súlyos hiba, hogy több hónapos rákészülés után tegnap nagy felhajtás közepette úgy hozták nyilvánosságra az iratok meghatározott részét, hogy több ezer megfigyelt adatai is közé keveredhettek a besúgók nevei mellé.
Többek közt erről is beszéltem az Aktuál című műsorban. A teljes adás az alábbi linken érhető el: 👉 https://youtu.be/MpKhukvbFUo 👈