Azt nem értem teljesen, hogyha valami fehéren-feketén bizonyítható, akkor miért kell baromságokat beszélni.
De van még itt valami. A Fideszről (kiváltképp a kultúrpolitikájáról) azt szokás mondani, hogy a szimbolikus politizálásban erős. Az első kormányzása végén kijött egy Hídember, közben lezajlottak a millenniumi ünnepségek (koronaúsztatással - mindegy ki mit gondol róla), lett végül Nemzeti Színház (mindegy ki mit gondol róla), Terror Háza; csupa átélhető, erős történet.
Az elmúlttizenhatév első ciklusában sejlett ebből föl valami a Kossuth térrel, meg később talán még valamennyire a Karmelitával és a Liget-projekttel. Vannak még olyasmik, amiket sikerült üzemeltetni, meg még föl is újítani, pl. Operaház, ám az meg értelmetlenül elhúzódott.
De a többi reménytelen.
A Most vagy soha nem átélhető. Az Elk*tuk sem. A teljesen elcseszett Szabadság tér sem, a teljesen használhatatlan MMA sem, Orbán János Dénes egész működése sem. A PIM-et sikerült a közgyűjteményi gigaproblémákba fojtani. Szakács Árpád tevékenységét köszöni a Mi Hazánktól némileg jobbra álló kör, Vidnyánszkyét a Tisza. Az MCC-t meg hagyjuk.