A szerdán élesített nyitottaktak.hu oldalon egyszerre vannak fent túl sokan és túl kevesen, miközben sokaknak még mindig homályos, mi az, ami végül is nyilvánosságra került a Kádár-rendszer állambiztonsági irataiból, és mi az a jóval nagyobb halmaz, ami továbbra sem érhető el néhány gombnyomással.
A Tisza-kormány beiktatása után Magyar Péterék egyik első nagy ígérete volt, hogy 36 évnyi tökörészés és az iratnyilvánosság sorozatos bojkottálása után szakítanak a korábbi gyakorlattal, és nyilvánosságra hozzák a politikai folklórban leginkább csak ügynöklistaként emlegetett névsort. A téma politikai gazdája a Miniszterelnökséget vezető Ruff Bálint lett, aki az elmaradt történelmi szembenézésre hivatkozva az egyik legfontosabb feladatának nevezte, hogy „a lehető leghamarabb nyilvánosságra hozzuk az ügynökaktákat”.
Hamarabb volt meg a politikai cél, mint az elfogadott szakmai szempontok.
(...)
Az adatbázisban azonban olyanok is hiányoznak, akiknek az állambiztonsági múltja már hosszú ideje ismert.
A legismertebb ilyen név Esterházy Mátyásé, Esterházy Péter apjáé, pedig az ő ügynöki tevékenysége az egyik legismertebb és legjobban dokumentált magyar állambiztonsági történet. Az író 2000-ben szembesült azzal, hogy édesapja „Csanádi” fedőnéven több mint két évtizeden át jelentett a politikai rendőrségnek, ebből a felfedezésből született meg a 2002-es Javított kiadás, amelyben Esterházy az apja fennmaradt jelentéseit olvasva próbálta feldolgozni a családi múltat.
(...)
Mások ugyanakkor tévedésből kerültek az adatbázisba.
Csütörtökön derült ki, hogy a nyilvánosságra hozatalba súlyos hiba csúszott: először Lezsák Sándorról derült ki, hogy a neve tévesen van ott a beszervezettek között, hiszen valójában ő nem besúgó, hanem megfigyelt volt, és ez azért nem olyan apró különbség. Emiatt Magyar Péter is bocsánatot kért a fideszes politikustól, a hibát az ÁBTL főigazgatója egy Excel-fájl téves olvasásával magyarázta, és mint kiderült, további 160 ember szintén tévesen szerepelt elsőre a hálózati személyek között.
(...)