Ez az első nap a választások óta, hogy a Tisza egyértelmű vereséget szenvedett és defenzívába szorult.
Nem az ellenfél ereje, zseniális húzásai, hanem saját hibái okozták a Tisza hatalmi gépezetének első komoly buktáját.
Azt különösen szimbolikusnak tekinthetjük, hogy az ügynökkérdés hozta el az eddig lehengerlő kormánypárt számára az első igazi pofont. Nem a rosszízű áthallások miatt, hanem azért, mert ebben a kérdésben olyan erkölcsi magaslatra igyekezett helyezni magát a miniszterelnök és jó pár kormánytag is, amelynek nehéz volt megfelelni, főleg egy ilyen érzékeny kérdésben. Összefoglalva azt állították, hogy ilyen igazságtétel nem történt az újkori magyar történelemben, mint amit majd ők véghez fognak vinni. Lezsák Sándor esete megmutatta, hogy mennyire sikerült.
Pedig az állambiztonsági iratok nyilvánosságának kérdését nem véletlenül próbálta eltolni magától eddig mindegyik kormányzat.
A dokumentumokat bezárták a levéltárba, mert tudni lehetett, ha nem találja meg valaki a tökéletes módszert a nyilvánosság számára, a szocializmus egyik legalávalóbb gaztett-sorozata a rendszer bukása után is szedni fogja áldozatait.
Most ez történt. Az a legkevésbé tragikus az egészben, hogy a személyes drámák mellett Magyar Péternek sincs jó napja.
Az eset arra is rámutat, hogy a pillanat megnyerésének minden határon túli hajszolása közben előbb-utóbb bele fog szaladni a politikus egy méretes pofonba. Aztán majd egyszer a pofonok száma eléri a kritikus pontot vagy az egyik túl nagynak bizonyul, és lehet készülni a következő "rendszerváltásra".