Huszonöt éve, 2001. szeptember 11-én az Egyesült Államokat történetének legsúlyosabb terrortámadása érte. Az akció mögött Oszáma bin Láden al-Káidája állt, amely az 1990-es években már több amerikai célpont ellen hajtott végre vagy készített elő merényleteket. A szeptember 11-i terv közvetlen előzményei az évtized végére nyúltak vissza: az al-Káida vezetése utasszállító repülőgépek eltérítésével és célpontokba vezetésével akart egyszerre nagy tömegű áldozatot követelő és jelképes csapást mérni az Egyesült Államokra. A művelet kulcsszereplője Mohamed Atta és a Németországban szerveződött hamburgi sejt több tagja lett.
A támadást hosszú, nemzetközi előkészítés előzte meg.
A későbbi gépeltérítők 2000 januárjától érkeztek az Egyesült Államokba, 2001 júliusára pedig mind a tizenkilencen az országban voltak. A négy kijelölt pilóta repülőoktatáson vett részt az Egyesült Államokban, társaiknak elsősorban az utasok és a személyzet megfékezése volt a feladatuk. Atta 2001 nyarán Floridában segítette az újonnan érkezők elhelyezését; lakásokat és autókat béreltek, bankszámlákat nyitottak, majd összehangolták a művelet utolsó részleteit. Az amerikai hírszerzés eközben számos jelből érzékelte az al-Káida növekvő fenyegetését, de az információkat nem sikerült úgy összekapcsolni és megosztani, hogy a konkrét összeesküvést időben feltárják.
2001. szeptember 11-én reggel a tizenkilenc terrorista négy, Kaliforniába tartó utasszállítót térített el.
Az American Airlines 11-es járata 8:46-kor a New York-i World Trade Center északi tornyába csapódott.
Amikor 9:03-kor a United Airlines 175-ös járata élő televíziós közvetítések közepette eltalálta a déli tornyot, már egyértelművé vált, hogy összehangolt támadás zajlik.
9:37-kor az American Airlines 77-es járata a Washington melletti Pentagon nyugati oldalába csapódott.
A negyedik gépen, a United 93-as járatán az utasok telefonhívásokból értesültek a korábbi támadásokról, majd megpróbálták visszafoglalni a pilótafülkét; a gép 10:03-kor a pennsylvaniai Shanksville közelében zuhant le. A vizsgálóbizottság szerint valószínű célpontja a Capitolium vagy a Fehér Ház volt.
New Yorkban közben példátlan katasztrófa bontakozott ki. A déli torony 9:59-kor, az északi 10:28-kor omlott össze, miközben tűzoltók, rendőrök és mentők ezrei próbálták kiüríteni az épületeket és kimenteni a bent rekedteket.
A négy gépen, a World Trade Centernél és a Pentagonban összesen 2977 áldozatot öltek meg a tizenkilenc elkövetőn kívül;
több mint négyszáz rendőr, tűzoltó és más elsősegélynyújtó is életét vesztette.
Az FBI néhány órán belül megkezdte a terroristák azonosítását, a PENTTBOM fedőnevű nyomozás pedig az iroda történetének legnagyobb vizsgálatává vált: több mint félmillió nyomot ellenőriztek és 167 ezernél is több meghallgatást végeztek.
Szeptember 11. alapvetően átformálta az Egyesült Államokat és a következő évtizedek világrendjét. George W. Bush kormánya meghirdette a „terrorizmus elleni háborút”, az Egyesült Államok és szövetségesei pedig 2001 októberében megtámadták Afganisztánt, ahol az al-Káida vezetése a tálib rezsim védelmét élvezte. Washington később Irak ellen is háborút indított, miközben odahaza létrejött a Belbiztonsági Minisztérium, jelentősen átalakult a repülésbiztonság, a hírszerzés és a terrorelhárítás, valamint kiszélesedtek az állami megfigyelés lehetőségei. A 2004-ben jelentést kiadó független 9/11 Bizottság súlyos intézményi és információmegosztási hiányosságokat tárt fel.
Ma, 2026. szeptember 11-én, a támadások 25. évfordulóján az Egyesült Államok ismét az áldozatokra és a túlélőkre emlékezik.
A New York-i emlékhelyen az áldozatok hozzátartozói felolvassák az elhunytak neveit, és néma csenddel idézik fel a becsapódások és a tornyok összeomlásának időpontjait. Negyed évszázad elteltével az utóélet még nem zárult le: mentők és túlélők ezrei szenvedtek vagy szenvednek a World Trade Center porához és mérgező anyagaihoz köthető betegségekben, miközben már mintegy százmillió amerikai él, aki túl fiatal ahhoz, hogy személyesen emlékezzen 2001. szeptember 11-re.
A huszonötödik évforduló egyszerre gyásznap és történelmi választóvonal felidézése: annak a 102 percnek az emlékezete, amely az amerikai külpolitikát, biztonságpolitikát és a 21. század első évtizedeit is tartósan megváltoztatta.
Nyitókép forrása: Wikipedia