(...)
Nem leszek rosszmájú, nem írom azt, hogy "kapóra jött" az összeomlás, mert ez ebben a formában nem igaz, ugyanakkor tény, ma sem világos, nem akarták vagy nem tudták megmenteni a kenyéradó gazdák sajtótermékeik javát, amibe épp úgy beletartozott a Magyar Nemzet napilap, a Hír tévé, ahogy a Kommentár, a Megafon és megannyi más korábban alapvetően uszító hangnemben megszólaló, alapvetően a Fidesz/KDNP választási győzelmét elősegítő internetes platform. Szerintem ebben az esetben nem epés megjegyzés a kenyéradó gazda, mert az a korábbi állam pártként működött, sajtótermékeiket pedig saját választóiknak tartották fenn.
És akkor ez a tulajdonos április 12. után nemhogy elengedte a gyeplőt, hanem egyenesen kifogta a lovait.
Mehettek, amerre láttak.
Számomra a leglátványosabb és legemlékezetesebb események abban a periódusban következtek be, amikor ezek a sajtómunkások egymásnak estek. Emberbaráti szempontok is állnak amögött, hogy nem fogok a süllyedő Titanic életmentő csónakjaiért folyó ádáz küzdelem képével előállni, de tény: eszembe jutott. Mára a vereség okozta hullámok az ellenzéki sajtó tengerén anélkül ültek el, hogy a hajósok megértették, és feldolgozták volna az őket megcibáló vihar kialakulásának okát. És nem tekintem lojalitásnak, hogy utólag sem lázadtak fel a hajóskapitányaik ellen. Lehet, hogy Papp Dánielt, Szikszai Pétert, Várhegyi Attilát egyszer majd elszámoltatja a győztes Tisza, de a korábbi passzátszél fújók magatartását ma egyszerre jellemzi a csendes beletörődés és az őket feláldozó tulajdonosokkal való sunyi együttműködés. Kibeszélnek, mentegetőznek: ott sem voltak, parancsra tették, izé.
Pedig akár fel is állhattak volna.
(...)
Én kerek egy éve azért kopogtam be a Kontroll szerkesztőségébe, mert a hetente egyszer jelentkező Keljfeljancsi akkor már nagyon kevés volt nekem. Volt mondandóm az engem körülvevő világról, és továbbra is jelenteni szerettem volna a vélt/valós árbockosaramból. Tudtam hova megyek, bár akkor még a szerkesztőséget nem nevezték udvari lakájmédiának.
Aztán nyert a Tisza, és a többiekkel együtt hirtelen a győztes oldalán találtam/találtuk magunkat.
Egy dolgot biztosan tudtam: szekértoló nem leszek, a többi majd kiderül...
(...)