(...)
Sokan panaszkodtak a hetekben arra a minősíthetetlen stílusra is, amellyel a kommentelők a vagyonvisszaszerzési hivatal számukra momentán nem szimpatikus elnökjelöltjét illették. A tanév- és idénykezdő kormánypárti dühroham ugyanakkor jelzi: a kormányt kritizáló keménykedés még mindig jobb, mint ha ismét feltámad a kormányvédő Facebook-düh, és lecsap a sztrájkjoggal élni kívánó állami alkalmazottakra is. Unger Anna verbális megtámadása azért, mert például szerintük nem lesz elég kemény korrupcióüldöző, még mindig menthető azzal, hogy a hozzászóló legalább a végrehajtó hatalmat akarja ellenőrizni.
A magasabb bérekért szerveződő, alulfizetett közszolgák alázása viszont éppen olyan hozzáállás, amelyre egyrészt a kormányzatnak látszólag semmi szüksége: majd bértárgyalnak, programokat írnak, költségvetési tételeket rajzolnak át, de főként kommunikálnak az érintettekkel, nem szorulnak rá a törzsszavazók védelmére velük szemben. Másrészt pedig éppen amiatt a zavaró attitűd miatt váltottuk le elvileg az Orbán-kormányt, amely arról szólt, hogy a bölcs miniszterelnök és miniszterei mindent jobban tudnak, a hétköznapi dolgozók csak ne szájaljanak bele a magas közügyekbe.
Vegyük észre, hogy amikor önként vállalkozunk ilyen érvek ilyen stílusú előadására, akkor éppen úgy viselkedünk, mint az Orbán Viktort minden ügyben kivont karddal védő, önkéntes „digitális harcosok.”
(...)