Az emberi kapcsolatoknak két fajtája van: a versengő és az összefogó, mondják úgyis, hogy 0 összegű játszma, vagy win-win.
Sajnos az iskolában is a versengőt tanítják, pedig az már tudományosan bizonyított tény, hogy mind az üzleti életben, mind a magánéletben a win-win játszmák a legéletképesebbek, az más kérdés, hogy a verseny meg motivál.
De most nem az iskola az érdekes, hanem a politika.
Sokan felróják, hogy amiről a tüntetéseken beszélek: fogjunk össze, pártok feletti civil összefogás - ez politikailag értelmezhetetlen, sőt bántó, árulás összefogni mondjuk Puzsérral.
Értem és megértem a kritikusok érveit, de a probléma az, hogy más dimenzióban gondolkodunk.
Elfogadom, hogy a pártpolitika versengő, akkor tudsz győzni, ha a másikat lenyomod, magad felemeled. Te vagy a jó, a másik a rossz. Nem mondhatod azt, hogy ők is jók, de én jobb vagyok. Pontosabban mondhatod, de nem állnak melléd a tömegek. A tömegnek kell ellenség, összetartó erő, közös cél, csapatszellem, bűnbak, elszámoltatás és ünnepek. Mi és ők karakteres megkülönböztetése. Ilyen a politika, ezen nem igazán lehet változtatni, talán Gandhinak sikerült.
Nekem ezért nincs dolgom a pártpolitikával. Én a civil politikában hiszek, ahol ügyek mentén összefogunk. Nem akarunk nyerni, csak annyit szeretnénk, hogy az ügyünk eljusson a döntéshozókhoz: legyen több gyerek, vagy legyen több víz, büntessék meg 2006 felelőseit, legyen jobb sorsa az állami gondozottaknak. Ezek például olyan témák, amelyekben a magyarok többsége egyetért.
Én büszkén vállalom Puzsér Róberttel a barátságomat, mert például a fenti célokban ő is egyetért.
Szeretnék egy szigetet létrehozni a harcban, ahol beszélünk egymással, közös céljaink vannak, nemzeti minimumok és lehet, hogy közben más pártokra szavazunk. Tavaly megszerveztem és most újra szervezem a pártok feletti találkozót, ahol megmondóemberek beszélgetnek egymással egy zártkörű buli keretében (egy téma tiltott: a politika).
Lehet, hogy ez a gondolatiság nem illik egy tüntetésre, bár a szervezők épp azért hívtak meg, mert szeretnék ezt konszenzuskereső politikai kultúrát behozni.
De lehet, hogy csalódást okoz a tömegnek, amelyik harcolni szeretne.
Semmi bajom a harccal, de az én harcom csendes és mosolygós. Nem hiszem, hogy attól jobb lesz nekünk, ha kigyót, békát kiabálunk egymásra.
Úgyhogy maradok a béketeremtő, árokbetemető világomban és hagyom a többieket kiabálni.
Ha hívnak, megyek, bárhova, ahogy mentem mindig, de aztán ne tessék bennem csalódni, mert csak a megbékélésről tudok beszélni, mert abban hiszek…