Úgy érzem, kölcsönösek az érzelmeink a hazámmal. Rajongok érte, ő meg körbeölel.
Sose tudok rá haragudni. Az is hazaság ugyanis, hogy megválasztották Horn Gyulát, Medgyessyt, Gyurcsányt és végül Magyar Pétert.
Keresem rá a pszichológiai magyarázatot, hogy mit láttak honfitársaim a felsorolt urakban; és elfogadom, hogy a többség reménykedik. Semmi gond nincs ezzel. A végén, aki rossz, úgyis megbukik, csak az a kérdés, mikor lesz vége és mit kell elviselnünk addig.
Ilyen szempontból mázlistának érzem magam, hogy az Orbán-kormány nem volt számomra olyan nyomasztó, mint a többi; tehát nekem nem kellett 16 évet várni, hogy megbukjon, akit nem szeretek. Szegény többiek. Együttérzek.
A hazám egyébként a civilségben van. A falu boltosában, vagy a háziorvosban, akik név szerint ismernek és köszöntenek.
A gyógyszertárunkban, aminek megnyitása népünnepéllyé változott.
A Három Királyfi, Három Királylány Alapítványban, amelynek a célja pártok feletti küldetés, hogy megszülessenek a gyerekek. Vagy, hogy közösen küzdünk a vizeinkért, mert ez össznemzeti ügy.
A hazám számomra főleg embereket jelent: a barátaimat, kiterjedt családomat, még a Facebook-közösségem tagjai is benne vannak.
Ránézek az emberekre és elégedett vagyok, hogy ilyen magas nívójú közösségnek lehetek a tagja.
A hazánk kicsi és nagyon korlátozottak a lehetőségei, mégis milyen sokra jutottunk. Sőt, valójában a világ gazdag országai közé tartozunk. Sokan összetennék a két kezüket, ha itt élhetnének.
Köszönöm a hazámnak, hogy körbeölel.
Remélem, kölcsönösen vagyunk büszkék egymásra!
[Illusztráció: Somogyi Győző festménye]