Kassai Lajos a Magyar Közöny podcastben, Zimon András vendégeként az országjárásain szerzett tapasztalataiból kiindulva úgy fogalmazott: a magyar társadalmat erős önbizalomhiány jellemzi, amely szerinte „messiásváráshoz” vezet.
Úgy látja, az emberek hajlamosak kívülről várni problémáik megoldását,
miközben kevés pozitív visszajelzést kapnak saját teljesítményükről és az ország eredményeiről. Kassai szerint Magyarországon a közbeszédben és a médiában túlsúlyba kerülnek a negatívumok, holott számos sikeres kezdeményezés, közösség és kiemelkedő teljesítmény létezik. A változást nem egy új vezetőtől vagy hirtelen politikai fordulattól várná, hanem a japán „kaizen” gondolkodásához hasonló, folyamatos, kis lépésekben történő fejlődést tartja követendőnek.
A lovasíjász szerint a magyar társadalom egyik alapvető problémája a konszenzuskeresés és a vitakultúra hiánya. Ahelyett, hogy az emberek azt keresnék, miben tudnak együttműködni, szerinte gyakran a nézetkülönbségekre és a politikai megosztottságra helyezik a hangsúlyt. Kassai egy olyan közös „porszem” megtalálását sürgette, amely köré pártállástól, ideológiától és vallástól függetlenül közösség szerveződhet. Saját példaként a nemzetközi lovasíjász-közösséget említette, amelyben különböző országokból és kultúrákból érkező embereket köt össze a sport. Hangsúlyozta, hogy ezért saját politikai nézeteit sem kívánja nyilvánosan képviselni. A rendszerváltással kapcsolatban arról beszélt, hogy
szerinte Magyarország nem zárta le megfelelően a kommunista korszakot,
és 1990 után az új demokratikus intézmények, az Európai Unió és a NATO működésének társadalmi megértésére sem fordítottak elegendő figyelmet.
Kassai Lajos a vízhiányt, a népességfogyást és az oktatást is hosszú távú, társadalmi együttműködést igénylő kérdésként emelte ki. A vízgazdálkodásban az agrár- és vízügyi szakemberek közötti párbeszédet, valamint a Magyarországra érkező és lehulló víz nagyobb arányú megtartását sürgette.
A demográfiai fogyás kapcsán azt vetette fel, hogy
a létszám csökkenésére nemcsak mennyiségi, hanem „minőségi” válasz is adható;
szerinte magasabb általános műveltségre, jobb szakképzettségre és erősebb oktatásra van szükség, miközben a technológiai fejlődés és a robotizáció részben ellensúlyozhatja a munkaerő csökkenését. Kiemelten fontosnak nevezte a pedagógusképzés színvonalának és a tanári pálya társadalmi megbecsültségének emelését, és úgy vélte, éppen a legfiatalabb gyerekek mellé kellene a legmagasabban képzett, legjobb pedagógusokat állítani, mert a fejlődés kezdeti szakasza a leginkább meghatározó.