Néhány héttel ezelőtt egy különleges levelet kaptam, ami azt hiszem, nem is csak nekem szólt, hanem kicsit mindannyiunknak. Egy Veszprémben élő idős úr írta, aki gyermek- és ifjúéveit Székesfehérváron töltötte, és arra kért, hadd lehessen ma ismét itt velünk, hadd találkozhasson azokkal a sors- és kortársakkal, akikkel hetven évvel ezelőtt együtt írták városunk, az ország, a világ történelmét.
Ahogy olvastam a sorait, a levelében ott volt a történelmi fiatalság rettenthetetlen bátorsága. Ott volt egy város közösségének összefogása. Ott volt egy egész nemzet megingathatatlan szabadságvágya.
Egy olyan fiatalember emlékei elevenedtek meg, aki maga is a laktanya előttállva látta, ahogy a fegyverek a fegyvertelenek felé fordultak. Aki átélte a forradalom felemelő pillanatait, majd a megtorlás hosszú, keserves hónapjait is.Aki emlékeztetett bennünket arra, hogy szabadságunk kivívásának roppant súlyát nemcsak a „pesti srácok”, hanem a vidéki, fehérvári fiatalok is a vállukon vitték, fontosabbnak tartva azt a saját életüknél is.