Az Európai Parlament nemrég elfogadott állásfoglalása azt mutatja, hogy az európai politikai fősodor teljes egészében magáévá teszi az iszlamofób politikai programot.
Amikor a múlt hét végén erőszakba torkolltak a franciaországi tüntetések, a francia szélsőjobboldal gyorsan rasszista retorikához nyúlt, hogy a muszlim fiatalokat tegye felelőssé az erőszakért. Néhány héttel korábban, amikor migránsok ezrei próbáltak bejutni a marokkói határ felől a spanyolországi Ceuta enklávéba, a spanyol szélsőjobboldal a marokkóiak szervezett „inváziójáról” beszélt.
(...)
Szimbolikus értelemben az állásfoglalás az európai jobboldali, muszlimellenes erők jelentős győzelme. Azt mutatja, hogy az Európai Parlament kezdi felszámolni a szélsőjobboldallal szemben korábban fenntartott politikai karantént, miközben a jobbközép egyre közelebb kerül a szélsőjobboldalhoz. Úgy tűnik, az EPP szinte teljes egészében magáévá tette a szélsőjobboldal politikai programját, de azt nemzetbiztonsági nyelvezetbe próbálja csomagolni.
Az állásfoglalás azt is megmutatja, hogyan változott az európai iszlamofóbia. A félelem tárgya már nem az „idegen” bevándorló, aki képtelen „integrálódni”, hanem az a muszlim, aki képes saját maga nevében megszólalni és megvédeni polgári szabadságjogait.
A jobbközép számára ez az iszlamofób gondolkodási keret politikai előnyökkel is jár. Nemcsak választási hasznot húzhat a muszlimokkal szembeni félelemkeltésből, hanem támadhatja a baloldal azon szereplőit is, akik elutasítják a rasszizmust és kiállnak a muszlim közösségek mellett.
(...)
Napjainkban az „iszlámobaloldaliság” a konzervatívok, a liberálisok és a szélsőjobboldal számára egyaránt bűnbakként szolgál abban a törekvésükben, hogy véghezvigyék ellenforradalmukat a Nyugat által az 1960-as évek óta a rasszizmus és az egyenlőtlenségek visszaszorításában elért szerény eredményekkel szemben. Úgy tűnik, céljuk egy muszlimok nélküli Európa-erőd.
Bármilyen ingatag alapokon nyugszik is az „iszlamista beépülésről” szóló állásfoglalás, számítani kell arra, hogy az egyes tagállamok konzervatív szövetségei további, jogilag megkérdőjelezhető lépéseket tesznek majd a muszlimok állami ellenőrzésen kívüli önálló cselekvési lehetőségeinek korlátozására, különösen akkor, ha ezek a muszlimok polgári szabadságjogainak védelmét szolgálják.
Eközben a félelemkeltők továbbra is az iszlámot fogják hibáztatni a társadalmi problémákért és a megszorítások elleni jogos tiltakozásokért, a politikusok pedig továbbra is a muszlim közösségek felé terelik a közvélemény haragját, hogy eltereljék a figyelmet saját kormányzati kudarcaikról.
Most arra van szükség, hogy mindenki polgári szabadságjogainak határozott védelmével erőteljes választ adjunk erre a konzervatív ellenforradalomra.