(...)
Párizs, a vidéki nagyvárosok és most már Brüsszel utcáira ez a zavaros, habos és habosított indulat zúdul ki.A barikádokon keverednek az anarchista, vörös, francia nemzeti jelképek a volt francia gyarmatok zászlóival. De nagyot téved, aki ujjongva vagy szorongva azt hiszi, hogy ezek közül bármelyik is képviseli a barikádépítőket.
Az ő érzéseiket sokkal inkább az a fekete srác fogalmazta meg, akit egy brüsszeli demonstráción kérdeztek meg, miért tüntet. A párbeszéd így hangzott:
„ Azért vagyok itt, hogy tiltakozzak.- Mi ellen? - Nem is tudom... nem is tudom, de azért jöttünk, hogy tüntessünk. Azért jöttünk, hogy megmutassuk, az új reformok meg minden kapcsán nem hallgatnak meg minket eléggé. Szóval most azért jöttünk, hogy megmutassuk az örömünket és a jókedvünket. - És mi az üzenetetek? - Az az üzenetünk, hogy ZÚZZATOK SZÉT MINDENT!” („Tout casser!”)
Ez a pár mondat kötetnyi szociológiai és politológiai tanulmánynál pontosabban mutatja meg, mi hajtja a „les casseurs-t” (a „zúzókat”), a tiltakozások erőszakos élcsapatát. Az elhallgattatás frusztrációja, a megszorításoktól (leánykori nevükön „reformoktól”) való szorongás, a felszabadult karneváli buli, és az artikulátlan, éjsötét gyűlölet elegye az üzemanyag, amely lángra lobbantja a Molotov-koktélokat.
„Elvesztettem minden reményemet – hogy újra megtaláljam őket?”, „Bassza meg nagyjából mindenki!”, „Már most is a pokolban vagyunk” – hirdetik a tüntetők plakátjai. Az utóbbiban biztosan tévednek. Még nem vagyunk a pokolban. De így oda tartunk.