A „salátatörvény-taktika” (vagy nemzetközi jogi kifejezéssel élve omnibus act / omnibus bill) egy olyan politikai és jogalkotási módszer, amely során egyetlen hatalmas törvénycsomagba gyúrnak össze rengeteg, egymástól olykor teljesen független és eltérő témájú jogszabály-módosítást. A kifejezés a salátára utal, amelyben sokféle, össze nem illő összetevő keveredik.
Bár a „salátatörvény” önmagában egy bevett technika a jogalkotás technikai egyszerűsítésére, de taktikaként alkalmazva komoly politikai célokat szolgál.
1. Politikai kényszerpálya (az ellenzék sakkban tartása)
A taktika lényege, hogy egyetlen törvénycsomagba tesznek be egy rendkívül népszerű intézkedést és egy kifejezetten vitatott, korlátozó intézkedést.
Ha az ellenzék a csomag ellen szavaz a negatív részek miatt, a kormánypártok azzal vádolhatják őket a nyilvánosság előtt, hogy „nem támogatják a népszerű intézkedést”.
Ha megszavazzák a jó pontok miatt, akkor a vitatott döntéseket is kénytelenek legitimálni.
2. Kényes témák elrejtése („elaknásítás”)
A kormányzat egy több száz oldalas, unalmasnak vagy tisztán technmainak tűnő törvénycsomag mélyére rejt el egy olyan vitatott, népszerűtlen vagy kényes módosítást, amelyet önálló törvényként benyújtva hatalmas társadalmi vagy politikai felháborodás kísérne. Mivel a csomag átláthatatlan, a kritikus pontok gyakran csak a megszavazás után derülnek ki.
3. A vita és a transzparencia elkerülése
A salátatörvényekről a parlament egyetlen szavazással dönt. Ez radikálisan lerövidíti a parlamenti vitát, ellehetetleníti, hogy a részletekről érdemi egyeztetés folyjon, és követhetetlenné teszi a jogalkotást mind a szakma, mind a társadalom számára.