Tegnap Dr. Kátai-Németh Vilmos szociális- és családügyi miniszter egy méltatlan videóban támadta a Családbarát Magyarország Program rendezvényeit, valamint a családügyi államtitkárként végzett munkámat manipulatív módon és minden megalapozottság nélkül mosta össze a választási kampánnyal.

Tisztában vagyok azzal, hogy a politikai viták természetes részei a közéletnek, ugyanakkor elfogadhatatlannak tartom, amikor valaki politikai haszonszerzésből a családok, a gyermekek és köztük a rászorulók rendezvényeit igyekszik lejáratni és megbélyegezni. Lehet, hogy ez a jelenlegi vezetés szemében bűnnek számít, de én családokért felelős államtitkárként alapvető feladatomnak tartottam, hogy ne csak a minisztériumi íróasztal mögül beszéljünk a családok támogatásáról, hanem közösségi élményeket is teremtsünk a magyar családok tízezreinek.

Vádaskodás helyett érdemes lett volna alaposan megvizsgálni az eseményekről megjelent híradásokat, képeket és videókat, amelyekből egyértelműen látszik, hogy minden rendezvény teljesen ingyenesen állt nyitva mindenki számára, és egyik eseményen sem jelent meg semmilyen kampányelem. A videóban emlegetett húsvéti programon például közel 20.000 ember vett részt, sok kisgyermekes vidéki család, köztük hátrányos helyzetű gyermekek is a térségből. A rendezvény része volt többek között a vendéglátás, a fellépők, az infrastruktúra, a gyermekprogramok, a tárgyi ajándékok és a szolgáltatások is, amelyek a helyi gazdaságot támogatták. Mindezek mellett a programok költségvetése szigorúan elszámolt, ellenőrzött és szabályos eljárások keretében valósult meg, így a politikai indíttatású feljelentések mögött nincs valós jogsértés, csupán a figyelemelterelés és a rombolás szándéka.

Az óriási szemléletbeli különbséget a mostani vádak pontosan megmutatják: mi a családokat, a gyermekeket és a vidéket támogatjuk, és hiszünk abban, hogy az ilyen rendezvényeknek ott van a legjobb helyük, ahol a nehéz helyzetben lévő embereknek is felejthetetlen élményt nyújthatnak. Politikai ellenfeleink viszont mindezt sajnálják a családoktól, ehelyett feljelentésekkel próbálják kriminalizálni azokat az eseményeket, amelyeken családok tízezrei érezték jól magukat.

A választási kampány idején egyik rendezvénnyel kapcsolatban sem terjesztettek elő választási jogi kifogást, pedig, ha bármelyik eseményt kampányrendezvénynek tekintik, megtehették volna. Van, amikor azt kell mondani, hogy elég. Éppen ezért Dr. Kátai-Németh Vilmos miniszter úr kijelentéseivel szemben megteszem a jogi lépéseket és miniszter urat személyiségi jogi per útján beperelem.

A program rendezvényeinek sikere és a helyi családok visszajelzései a legerősebb válasz minden alaptalan támadásra. A jövőben sem hagyjuk, hogy a politikai bosszúvágy lerombolja mindazt, amit a magyar családokért és közösségeinkért felépítettünk!