Lázasan és kissé fáradtan állok itt előttetek az uniós miniszterelnökök brüsszeli csúcstalálkozója második napjának 10. órájában. De egyben elégedetten is, mert a két nap alatt minden, a hazánk szempontjából fontos ügyben sikert értünk el.

A régi motors, tapasztalt miniszterelnökök azt mondták, hogy évek óta nem volt ennyire nyílt, őszinte és néha érzelmes vita Brüsszelben. Volt itt minden, vétófenyegetés, kiabálás, szövetségek és óriási viták. De ami a legfontosabb, hogy a kétnapos, rendkívül intenzív tárgyalások után úgy tudtam büszkén felállni, hogy minden fontos kérdésben győzőtt a magyar érdek.

Ma utolsó napirendi pontként az illegális migráció elleni küzdelem fokozásáról tárgyaltunk az uniós vezetőkkel. Mára már mindenki látja, hogy a korábbi, elhibázott, megengedő politika nem folytatható, mert a tömeges migráció súlyos társadalmi, gazdasági és biztonsági kockázatot okoz Európa-szerte.

Magyarország képviseletében a legszigorúbb fellépést sürgető tagállamok, a visegrádi négyek, valamint Olaszország, Dánia és Belgium álláspontját támogattam. Elmondtam, hogy teljességgel elfogadhatatlan, hogy Magyarországnak napi egymillió euró büntetést kell fizetnie azért, mert védi a saját és Európa külső határait. Mind a tagállamoktól, mind az Európai Bizottság vezetőjétől ígéretet kaptam a bírósági ügyünk rendezésére.

Tegnap éjszakába nyúlóan tartottak a tárgyalások. A legkeményebb és leghosszabb vitát az Európai Unió versenyképességét veszélyeztető energiapolitika váltotta ki. Egyre többen érzik, hogy a jelenlegi szabályozás vállalhatatlan terheket ró a jövőben nemcsak az európai iparra és a vállalkozásokra, hanem már a lakosságra is. Ez számunkra, a visegrádi négyek és sok más tagország számára nem elfogadható.

Órákig tartó, kemény vitában, széles körű koalíció részeként, a V4 tagállamaival, Olaszországgal és Görögországgal közösen sikerült elérnünk, hogy az Európai Unió újraértékelje az elfogadott szabályozás társadalmi és gazdasági hatásait. Ez rendkívül fontos áttörés a magas energiaárak elleni küzdelemben.

Ma délelőtt, ahogy talán már tudjátok, négyszemközti tárgyalást folytattam Ukrajna elnökével, Volodimir Zelenszkijjel. Üdvözöltem az egyeztetésen a Magyarország és Ukrajna között, a kárpátaljai magyar kisebbség jogainak erősítéséről létrejött politikai megállapodást. Elmondtam, hogy a kölcsönös bizalom helyreállításának első lépéseként értékeljük, hogy Ukrajna parlamentje a megállapodás alapján elfogadta a kisebbségi oktatási törvényt, és az ukrán fél azonnal megkezdte annak végrehajtását.

Megköszöntem az ukrán parlament szeptemberi határozatát, amelyben elismerték, hogy 1944 és 1946 között a kényszermunkára hurcolással és a tömeges deportálással bűncselekményeket követtek el a kárpátaljai magyarok ellen. Ukrajna elnökével megállapodtam abban, hogy miniszteri szinten folytatjuk a két ország közötti egyeztetéseket, és kiemelt figyelmet fordítunk az országainkban élő kisebbségek helyzetének további javítására.

Egyetértettünk abban, hogy mindkét ország érdeke a politikai és gazdasági kapcsolatok új alapokra helyezése.

Az ukrán elnököt természetesen teljes szolidaritásomról biztosítottam a hazája ellen már majdnem öt éve tartó embertelen orosz agresszió miatt. Elmondtam, hogy Magyarország kész minden lehetséges diplomáciai eszközzel segítséget nyújtani egy mielőbbi tűzszünet és egy tartós béke megteremtésében.

Az európai csúcs margóján egyeztettem továbbá az Európai Néppárt vezetőivel, valamint a szigorúbb uniós bevándorlási szabályokat szorgalmazó tagállamokkal.

A tanácsülés csütörtöki napján egyértelművé tettem mindenki számára, hogy Magyarország csak akkor fogja elfogadni decemberben az Unió új hétéves költségvetését, ha minden nekünk járó fejlesztési forrást megkapunk, és semmivel sem csökken a közös agrárpolitikára és a kohéziós fejlesztésekre allokált uniós forrás.

Összességében azt tudom mondani, hogy egy fontos, érdemi uniós csúcson vagyunk túl, amelyen kiderült, hogy vétózás nélkül, valódi szövetségek építésével az eddigieknél sokkal jobban tudjuk képviselni a magyar emberek és a magyar vállalatok érdekeit.

Most pedig irány a reptér, otthon vár a forró tea mézzel és gyömbérrel. Holnap pedig folytatjuk a Tisza-kormány minisztereivel a 2027-es költségvetés véglegesítését.

Szép hétvégét kívánok mindenkinek!