Fürcht Pál, a Központi Nyomozó Főügyészség korábbi vezetője nagyon sokáig elvtelenül szolgálta ki Orbán rendszerét. A fordulat után azonban többször nyíltan beszélt arról, hogy "felülről" gyakoroltak rá nyomást pl. az aranykonvoj ügyében és emiatt le is mondott vezetői megbízatásáról. Aztán újabban is beszélt, hogy Orbán adhatta a parancsot az ukrán pénzszállítók elleni állami terrorakcióra.

Tegnapi hír, hogy az ügyészség ahelyett, hogy az általa elmondottakat vizsgálná serényen, inkább a "köpés" miatt indított fegyelmi eljárást Fürcht ellen. Nos, hogy a valódi nyomozás is elindulhasson, Fürcht nyilatkozatai alapján új feljelentést adtam be hivatali visszaélés és bűnpártolás miatt. (Az aranykonvoj ügyben is én tettem az első feljelentést)

Az ügyészségen az elmúlt 16 évben már annyiszor tettették hülyének magukat, hogy a beadványban leírtam azt is, hogy milyen nyomozati cselekményeket kellene elvégezniük

1. Fürcht Pál tanúkénti kihallgatását az általa tett nyilatkozatok alapjául szolgáló konkrét eseményekről: ki, mikor, hol és milyen ügyben közölte vele, hogy kiket nem lehet kihallgatni, illetve milyen irányt követhet a nyomozás; kik voltak jelen; és a közlések milyen eljárási döntésekkel függtek össze.

2. A 2026. május 8-i, Fürcht által említett munkatársi észlelés és az azt követő belső jelentés eredeti példányának beszerzését; az észlelést tevő munkatárs azonosítását és kihallgatását; valamint annak tisztázását, pontosan mely ügyre vonatkozott a „kreált ügy” megjelölés.

3. A Fürcht állítása szerint a teljes körű nyomozást előíró legfőbb ügyészi írásbeli utasításnak és az azt követő - állítólag ellentétes tartalmú - utasításnak az eredeti példányban történő beszerzését; a kiadó, címzett, közlés időpontja és tényleges végrehajtás megállapítását.

4. A Fővárosi Nyomozó Ügyészség által Fürcht Pál tanúkénti kihallgatására tett állítólagos kezdeményezés iratainak beszerzését, a kihallgatás megtagadásáról vagy mellőzéséről döntő személy azonosítását, a döntés indokának és jogalapjának vizsgálatát, az érintett ügyészek meghallgatását.

5. A Fürcht által 2026. június 10-11. körül említett vezetői egyeztetések résztvevőinek, helyszínének, eseménynaplóinak, napirendjének és esetleges feljegyzéseinek feltárását; az informális egyeztetésen részt vevő másik ügyész tanúkénti meghallgatását.

6. A Fürcht által állított integritási vizsgálat elmaradásának és a vele szemben indult fegyelmi eljárás iratainak vizsgálatát abból a szempontból, fennállt-e időbeli vagy oksági kapcsolat a jelzései és az őt érintő munkáltatói döntések között.

7. Fürcht Pál teljes lemondó nyilatkozatának, a Legfőbb Ügyészségnek küldött leveleinek, valamint az ezekkel kapcsolatban keletkezett belső feljegyzéseknek és az esetleges fegyelmi eljárás iratainak beszerzését.

8. A Legfőbb Ügyészség 2026. június 11-i közleményében hivatkozott szakmai nézetkülönbség dokumentumainak beszerzését, különösen a magas beosztású, lehetségesen gyanúsítható személyekkel kapcsolatos álláspontokat, a kihallgatások sorrendjére vonatkozó iratokat és a felügyeleti döntéseket.

9. A Legfőbb Ügyészség írásbeli utasításának és a végrehajtására vonatkozó nyomozati dokumentációnak a beszerzését, amely szerint az ügy minden szálát, minden érintett személyre és szervezetre kiterjedően ki kell vizsgálni.

10. A sajtóban ismertetett, 2026. június 9-i keltezésű ügyészségi dokumentum eredeti példányának, teljes szövegének és keletkezési körülményeinek beszerzését, a szerző, címzett, jóváhagyó és a dokumentum nyomozásban betöltött szerepének tisztázását.

11. A 2026. június 22-i ügyészségi feljegyzés eredeti példányának és a Szathmáry István meghallgatásáról készült jegyzőkönyvnek a beszerzését; a feljegyzést készítő ügyész és Szathmáry István kihallgatását arról, mi a közvetlen észlelés, és mi a meghallgatott személytől származó közlés.

12. A BM-ben 2026-ban tartott, Aranykonvoj-üggyel összefüggő valamennyi értekezlet időpontjának, résztvevőinek, napirendjének, céljának és dokumentációjának feltárását, továbbá a beléptetési adatok, naptárbejegyzések, jegyzetek, elektronikus levelezések és szolgálati feljegyzések beszerzését. Ugyanígy az Alkotmányvédelmi Hivatalnál is önállóan.

13. A BM belső vizsgálatának teljes iratanyagát, feladatmeghatározását és záró megállapításait annak tisztázására, hogy az milyen személyi körre terjedt ki, miért nem vizsgálta - ha valóban így történt - a TEK, a NAV és az AH teljes felelősségi láncát, és milyen okból szerepel az ügyészségi feljegyzésben egy szélesebb vizsgálóbizottságra utaló közlés.

14. Hajdu János, Farkas Örs, Szathmáry István és az értekezleteken részt vett valamennyi személy kihallgatását az akció elrendeléséről, időzítéséről, a kapott utasítások tartalmáról, valamint arról, hogy kinek a döntésére utalt Hajdu János a sajtóban ismertetett feljegyzés szerint.

15. Annak tételes vizsgálatát, hogy Orbán Viktor, Farkas Örs, Demeter Tamás és minden más, a döntés-előkészítésben vagy utasítási láncban felmerült személy szerepét milyen nyomozati cselekményekkel vizsgálták; ha bármely személyt nem hallgattak ki, ennek mi volt az oka, és milyen bizonyítékok támasztják alá az eljárási döntést.

16. Az Alkotmányvédelmi Hivatal felső vezetési szintjén és a kormányzati szinten is érintett személyek azonosítását, pontos szerepük és döntéseik feltárását; annak vizsgálatát, hogy az akció előkészítését és a kapcsolódó eljárásokat milyen konkrét információkra, adatokra és forrásokra alapozták; továbbá az AH, a NAV, a TEK, a többi érintett szerv és a kormányzati szereplők közötti, az akciót megelőző és követő formális és informális információáramlás teljes feltárását, ideértve a közvetlen és közvetett kapcsolattartást is, a releváns döntés-előkészítő iratok, szolgálati jelentések, elektronikus levelezések és más adatok törvényes keretek közötti biztosításával.

17. A nyomozás személyi körének korlátozására, tanúkihallgatások mellőzésére, bizonyítékok beszerzésének elutasítására vagy gyanúsítások időzítésére vonatkozó valamennyi releváns ügyészi döntés és feljegyzés beszerzését.

18. Annak vizsgálatát, hogy a hivatali visszaélésen túl megvalósult-e más bűncselekmény, és ha igen, annak megfelelő minősítését és a szükséges intézkedések megtételét.

19. Fontos vizsgálni azt is, hogy a feljelentés óta eltelt időben a nyomozó hatóság, illetve az eljáró ügyészség a szükséges intézkedéseket a törvényben előírt határidők betartásával és az ügy körülményeihez képest ésszerű időn belül megtette-e. Fel kell tárni az esetleges késedelem okait, továbbá azt, hogy az eljárás elhúzódása befolyásolhatta-e a tényállás, illetve az esetlegesen érintett személyek felelősségének tisztázását. Ennek különös jelentősége lehet annak vizsgálatakor, hogy a döntési folyamatokban érintett személyek esetleges felelőssége a legmagasabb hivatali, illetve kormányzati szinteket is érinthetett.