❗️Dr. Fürcht Pál volt főügyészhez eljutott a tegnapi felhívásom, ennek köszönhetően ma reggel maga jelentkezett az Országgyűlés Hivatalánál, és a Végrehajtási Visszaéléseket Feltáró Vizsgálóbizottság elnökeként rendelkezésemre bocsátotta az elérhetőségeit. Így lehetővé vált a soron kívüli idézése, amit haladéktalanul meg is teszek.

Bízom benne, hogy a volt főügyész, a Központi Nyomozó Főügyészség korábbi vezetője olyan érdemi információkkal fogja segíteni az általam vezetett vizsgálóbizottság munkáját, amelyek fordulatot jelenthetnek a honfitársaink százezreinek az életét megkeserítő végrehajtómaffia teljes felszámolásában.