Ma Szecsődi Tamás alpolgármester úrral és Theodore-ral átadtuk a Szent István téren az új közösségi könyvszekrényünket, melyet a kollégák egy eredeti, régi telefonfülkéből álmodtak meg.

Egy kis kreativitással így nemcsak megőriztünk egy darabot a múltból, hanem új funkciót is adtunk neki. A telefonfülke, amely egykor az emberek közötti kapcsolattartást szolgálta, mostantól könyveknek és történeteknek ad otthont. :)

Számomra az olvasás nemcsak az egyik kedvenc kikapcsolódásom, hanem úgy gondolom, hogy kíváncsiságunk megőrzésének egyik legjobb módja is. A könyvek segítenek jobban megérteni a világot és egymást, ezért is tartom fontosnak, hogy minél több ember számára tegyük őket könnyen elérhetővé, emellett persze annak is nagyon örülök, ha egy már elolvasott könyv nem a polcon porosodik, hanem valaki másnak is örömet szerez.

A könyvszekrény mellé egy kis padot is tettünk, hogy akár helyben is lehessen ülni és egy kicsit olvasni, úgyhogy ha arra jártok, nézzetek bátran bele a szekrénybe! Hozzatok egy könyvet, amit szívesen továbbadnátok és vigyetek egy másikat, ami megtetszik. :)

Remélem, sok új kedvenc könyv talál majd itt gazdára. Használjátok egészséggel és vigyázzunk rá közösen!