A könyveimről indultam beszélgetni a Médiapiac műsorába, aztán más lett belőle.

Az ATV összefoglalója szerint »a műsorban szóba kerül a Demokratikus Koalíció körül kialakult lojalitás, a „gyurcsányizmus” jelensége, valamint az is, mit gondol a volt miniszterelnök Magyar Péter politikai szerepéről és parlamenti viselkedéséről.

Boros Tamás a beszélgetés egyik pontján felvetette, hogy a DK körül egyfajta zárt szekta alakult ki; Gyurcsány Ferenc nevetve utasította vissza az összehasonlítást. A rockzenekarok rajongóit hozta példaként, majd a műsorvezetőnek azt mondta: „Ha nem haragszol, butaságot beszélsz.”

Érvelése szerint a szekta a külvilágtól elszigetelődő, azt ellenségként kezelő csoport, míg a párton belüli politikai egység komoly munka és belső viták eredményeként jött létre. Ennek kapcsán hozzátette: a lojális szavazótábor a politikában és a kultúrában is természetes jelenség.

A beszélgetésben Magyar Péter parlamenti fellépése is előkerült. Gyurcsány Ferenc szerint a képviseleti demokráciában a politikai vezetőknek nem egyszerűen a tömegek pillanatnyi reakcióit kell visszhangozniuk. Úgy fogalmazott, hogy egy vezetőnek tágabb perspektívát kell nyitnia, és akkor is irányt kell mutatnia az országnak, ha ez szembemegy a pillanatnyi közhangulattal.«

De azért, hogy világos legyen, ez nem olyan politizáló anyag, mit tőlem egykoron megszoktak. Ez nem a politikus Gyurcsány. Ez egy másik arc. Ilyen is van. Mostanában leginkább ilyen.

(A teljes interjút a hozzászólások közé illesztem.)