Hogy tedd tönkre pillanatok alatt a nemzetközi kapcsolataidat a világ egyik legfontosabb, tényleg baráti módon hozzád álló országával?
Úgy, hogy politikusként, képviselőként, a hazádért felelős személyként mégis elmész “ünnepelni” a tajvani “függetlenséget” a “Tajpeji Képviseleti Iroda” szervezésében!
Valahol egészen elképesztő az a politikai amatőrizmus és felelőtlenség, amikor
hazai politikusok diplomáciai elefántként száguldanak végig a nemzetközi kapcsolatok porcelánboltján.
Hát komolyan: ennyire nincs fogalmunk arról, mekkora tétre játszunk?
1. MAGYAR ÉRDEK
Odaállni egy ilyen rendezvényre nem egyszerűen udvariatlanság vagy giccsparádéba illő politikai performansz – ez kőkemény felelőtlenség. Lépjünk túl egy pillanatra azon, hogy ki mit gondol a múlt század közepének kínai polgárháborójáról, már ha gondol egyáltalán bármit: Mao Ce-tungról vagy Csang Kaj-sek rendszeréről. Erre még visszatérek. A külföldi történelemkönyveket lehet böngészni és vitatni a teaházakban, de a külpolitikát nem történelmi ízlésből meg teóriákból írják, hanem szilárd, pragmatikus nemzeti érdekekből. A magyar politikának pedig egyetlen zsinórmértéke lehet: a magyar érdek az első.
Márpedig a magyar érdek úgy szól, hogy a világ leendő – vagy sok szempontból már most – első számú gazdasági óriásával a lehető legjobb, legszorosabb viszonyt ápoljuk.
Kína ma a globális termelési láncok motorja, a modern technológia, az elektromos mobilitás és az infrastruktúra-fejlesztés abszolút éllovasa.
Még a zöld technológiáé is: halljátok ezt, zöldek és klímavédők?Olyan gazdasági gigászról beszélünk, amely milliárdos piacot jelent, és amelyből a modern infrastruktúra-fejlesztések, a gyárberuházások és az ezer szállal kötődő tőkeáramlás révén Magyarország közvetlenül profitál. Hitel, beruházás, munkahelyek ezer- meg ezerszám – tényleg ezt kell feláldozni egy tál lencséért, pár másodperces vakufényért meg egy udvariatlan koccintásért?
2. MAGYAR ÉRZÉK
A dolognak ráadásul van egy olyan mély történelmi-lélektani dimenziója is, amit nekünk, magyaroknak reflexből kellene értenünk. Kína számára Tajvan kérdése nem imperializmus, nem területi terjeszkedés, hanem a nemzeti egység helyreállítása. Gondoljunk csak bele a saját történelmünkbe! Kína Tajvannal kapcsolatos álláspontja pontosan olyan, mint Magyarországé volt az elszakított Erdéllyel 1848-ban. Nem véletlenül követelték a márciusi ifjak a 12 pontban kereken és határozottan: „Unió Erdéllyel!” A nemzeti együvé tartozás és az ország integritása nem alku tárgya. Akkor sem, ma sem.
Ha mi elvárjuk a világtól, hogy megértse a saját történelmi sebeinket és nemzeti törekvéseinket, hogyan lehetünk ennyire vakok és érzéketlenek egy 1,4 milliárdos nemzet legérzékenyebb pontjával szemben?
Kína következetesen és szilárdan vallja az „egy Kína” elvét
– egy olyan alapelvet, amelyet mellesleg a nemzetközi közösség döntő többsége és a legfontosabb nemzetközi szervezetek is elismernek. Tajvannak még csak nagykövetsége sincs épp ezért Magyarországon, tehát nem is szokványos államközi diplomáciai eseményről beszélünk..
Amikor egy magyar politikus Tajvan „függetlenségi” ünneplésén vigyorog a kamerákba, azzal nemcsak Kína szuverenitásába törli bele a lábát, hanem Magyarország szavahihetőségét és nemzeti érdekeit is veszélyezteti, sőt: semmi magyar történelmi érzéke sincs. Semmit nem ért a magyar történelemből és a magyar lélektanból!
3. KÍNA ELLEN?
Akkor pedig ami marad, hogy ezek az emberek nem valamiért, hanem egyszerűen Kína ellen állnak ki. De milyen Kína ellen? Egy nemzetközi osztályharcos kommunista Kína ellen? Aligha. Kína ugyanis leginkább szerves és őseredeti, ahol a szorgalmas, becsületes, közösségelvű embertípust Lin Yutang írja le tökéletesen. Márpedig Kínát történelmileg és onto-szociológiailag is értenünk kell! Ha pedig fentebb ígértem Mao Ce-tung kapcsán, pár gondolat ahhoz, hogy ne is értsük félre Kínát.
Már Mao kapcsán feljegyzik, hogy az ágya felén aludt csak, a másik felét tradicionális kínai irodalom könyvei borították. Ahogy azt is, hogy az egyik minisztere hogyan szidta le nyilvánosan a lányát, mert nem olvasta el időre a Vörös szoba álma tradicionális kínai művet. Csiang Cö-min alatt kikerült aztán az alkotmányból a proletariátusra hivatkozás, vagyis kikerült a marxi-lenini osztályharcosdi ideológiai fogságából az állam, míg Teng Hsziao-ping alatt a „kínai sajátosságokkal rendelkező szocializmus” vált Kína hivatalos állami doktrínájává, amely végül „szocializmus kínai sajátosságokkal” lett, ahol mind egyre nagyobb hangsúly került a kínai sajátosságokra.
A mai Kína ma már a mindenkori kínai úton jár,
amit időtlen módon mindennél jobban leír három szimbólum:
- a Kínai nagyfal - a barát-ellenség lehatárolás, sejtfal, a védelem képessége külső, fenyegető behatásoktól - klasszikus állami ismérv Carl Schmitt értelmében, de nem hódító hozzáállás a világhoz!
- a Nagy csatorna, ami a Sárga-folyót és a Jangcét észak-dél irányban összekötő, 1800 kilométeres (a Budapest-Berlin táv 900 kilométer!) hatalmas vízi út, a belső földrajzi adottságok, a természet zabolázatlan erőinek szervezett uralom alá hajtása, a hatalmas erőfeszítés a közösség érdekében - ezt a Kr.e. 6. században kezdték építeni!
- végül a Nagy Selyemút - a gazdasági kapcsolatok, a nyitottság, a kereskedelem jelképe és valósága - ma ugyanitt a gáz- és olajvezetékek haladnak! Nem véletlen, hogy Hszi Csin-ping pár éve elindította a Globális civilizációs kezdeményezését, amely felhívás „a civilizációk sokszínűségének tiszteletben tartására”. Nyitottság, multipoláris világ látomása ez.
Kína nem kommunista a marxi-lenini vagy pláne sztálini értelemben,
hanem egyszerűen pragmatikus, kínai úton jár, ami alapjaiban viszont nagyrészt tradicionális, egyenesen primordiális. Primordiális, ahol az őseredeti értékek beépítése, abszorpciója jelenti a kínai észjárást az évezredek alatt. Hierarchiatisztelet, közösség-elvűség és a képesség, hogy kellemetlen dolgokat is szívesen tegyenek meg, ami a tao hétköznapi iránymutatása is. Érdem, közösség, idealizmus primordiális értéktriásza ez: számomra ez írja le a legjobban Kínát onto-szociológiailag.
4. A LÉNYEG
Ezeket jól gondolja meg, aki ilyen tajvani kaviáros-beképzeltkedő bohóckodáson mutogatja magát magyar politikusként. Ugyanis
diplomáciát nem olcsó politikai hóbortokból csinálunk.
A kínai-magyar barátság és gazdasági együttműködés túl értékes ahhoz, hogy felelőtlen akciókkal kockára tegyük. Ideje lenne végre felnőni a feladathoz, megérteni a globális valóságot, és a hazai politikai műsorok helyett végre a magyar nemzet valódi érdekeit tartani az első helyen! Nem mellesleg magyar érzékkel tenni ezt (Erdély-Tajvan) és valódi történelmi, ontoszociológiai értéssel (primordializmus). Vagy ha nem megy: adjuk át a helyünket olyan politikusoknak és politikai erőknek, akik értik. Mi értjük. Mi jövünk.