Ma van az Orbán-rezsimtől kapott felfüggesztett börtönbüntetésem utolsó napja. Ez a kép pontosan két évvel ezelőtt készült a vádlottak padján, a NER koncepciós ítéletének kihirdetésekor, a Fővárosi Ítélőtáblán. Mögöttem Ági és a bajtársaim, Álmos bölcsődében, Leo iskolában. Egy év börtönbüntetés, két év próbaidőre felfüggesztve. Azért, mert hat évvel korábban füstszóróval tüntettem a rendszer ellen.
Ma jár le a próbaidőm. A koncepciós ügy végére ezzel pont kerül.
Én pedig életem végéig büszke leszek arra, hogy a NER politikai elítéltje lehettem.
Ezzel együtt nem volt ez olyan könnyű a családomnak. Mindannyian megrendültünk az igazságtalanságtól, az elnyomó hatalomnak való kiszolgáltatottságtól. Ekkoriban a szüleim a közélet otthagyásáról győzködtek. Ez az opció azonban meg sem fordult a fejemben, éppen ellenkezőleg: sokkal inkább megerősített az elszántságomban az, hogy a politikai küzdelmemért már börtönnel is fenyeget egy EU-s tagállam putyinizálódó rendszere.
Egy olyan pártállamban mondták ki rólam Handó Tünde bíró barátai és Polt Péter ügyészei kéz a kézben, hogy “bűnös” vagyok, ahol a hatalmon lévők büntetlenül fosztogathatták a közvagyont, foglalhatták el a jogállamot, és vethettek be minden eszközt a politikai ellenfeleik ellen. Ha egy ilyen rendszer szemében számítottam “bűnösnek”, azt soha nem fogom szégyellni. Éppen ellenkezőleg.
Ez a politikai ítélet egyébként csak a betetőzése volt annak, ahogyan az Orbán-rendszer éveken át megpróbált tönkretenni. Sikertelenül.
Már a NOlimpia-kampány idején a “franciák ügynökének” próbáltak beállítani, pusztán azért, mert azt akartam, hogy Orbán helyett mi, magyarok dönthessünk az olimpiarendezésről.
Pár hónappal később édesapámat kirúgták az Országos Betétbiztosítási Alap éléről, engem pedig Rogánék éveken át gyűlöletkampányok célpontjává tettek, többször is az arcommal plakátolva tele az országot, a nagyobbik gyerkőc iskoláját sem kímélve. Végül már egy felfüggesztett börtönbüntetéstől sem riadtak vissza.
(...)