❗️NE VICCELJÜNK MÁR❗️

Forsthoffer Ágnes LEBUKOTT, kínos magyarázkodásba kezdett és teljesen HÜLYÉNEK nézi a magyar embereket.

📍Szombaton késő este, csaknem 5(!) nappal azután, hogy kirobbant a vagyonnyilatkozati botránya, egy zagyva videóban reagált az újságírók által kinyomozott információkra.

1.) Állítása szerint azért 5(!) nap után szólalt meg, mert hivatalos úton járt Rómában a héten, és oda nem jutott el a botrány híre😂😂🤡🤡
Úgy látszik, sem ő, sem a vele együtt utazó munkatársai, sem az itthon maradt stábtagok nem interneteztek egész héten.
(Ne nézzük már hülyének a magyar embereket! - 1. rész)

2.) ELISMERTE Forsthoffer Ágnes, hogy az újságírók állításai igazak. Vagyis valóban TULAJDONOSA egy családi cégnek (28 százalékban) és ezt nem tüntette fel a vagyonnyilatkozatában.

3.) Azzal VÉDEKEZIK, hogy nem is kellett volna bevallania a céges tulajdonrészt.

Csakhogy a dokumentum teljesen egyértelműen fogalmaz: ha egy képviselő “tulajdonos” egy gazdasági társaságban, akkor azt a “gazdasági érdekeltségek” fejezetben fel kell tüntetni!

❗️Márpedig Forsthoffer Ágnes egy gazdasági társaság tulajdonosa 28 százalékban, és ezt mégis ELTITKOLTA a magyar választók elől.

☝️Vagyis miközben tegnap este - illetve már júniusban is - azzal hergelte az embereket Forsthoffer Ágnes, hogy a vagyonnyilatkozatokból nem derül ki a képviselők valós vagyona, ő sem törekedett rá, hogy megismerhető legyen a vagyona, hanem ELTITKOLTA annak egy részét.

Most pedig tulajdonképpen azzal védekezik, hogy azért TITKOLTA EL, mert így lehet bizonyítani, hogy rossz a vagyonnyilatkozati rendszer.

(Ne nézzük már hülyének a magyar embereket! - 2. rész)

❗️Magyarország és a magyar Országgyűlés ennél többet érdemel❗️