(...)

Futó Boglárka: Ennek megfékezésére hirdette meg nyáron, Tusványos előtt, aztán Tusványoson részletesebben kifejtette a nemzeti ellenállást. Hogy áll ez most? Nagy demonstrációkat, akciókat, utcai plakátokat, vagy hogy bármit említsek, nem igazán látunk ebből. Hogy áll az ellenállás?

Orbán Viktor: Azért nem tetszik ilyet látni, mert nincsenek. És azért nincsenek, mert ebben a pillanatban az ország, a hazánk nincs még erre alkalmas állapotban. Mi már abban vagyunk. Itt kioszthatnánk a megfelelő eszközöket. Mindenki tudja, mit kell vele csinálni. Kinek mi jut, tompább, élesebb. Nem ez a kérdés. Mi köszönjük szépen, mi megvagyunk, de mi nem azért szoktunk politikai akciókat csinálni, hogy magunkat szórakoztassuk. Persze szeretünk jó társaságban forgolódni, ezért összejövünk, de nem ez az elsődleges cél. Amit csinálunk, azt a hazánkért csináljuk. De ma azért kell várnunk, mert a hazánk nincs abban az állapotban, hogy a mostani kormánnyal szemben tömegerővel föllépjen. Mert az emberek azt gondolják, nagy részük azt gondolja, hogy ez jó lesz. Egy részük azt gondolja, hogy már jó is. Ahány ház, annyi szokás, kinek mi a jó.

De a többsége azt gondolja, hogy jó lesz. Miért gondolják ezt? Ez fontos dolog, hogy nehogy véletlenül is lenézzük őket. Nagyon fontos dolog. Okuk van, hogy ezt gondolják. Magyarországon a legtöbb ember bérből és fizetésből él. Amíg a következő hónap ötödikén megkapja a fizetését, és az árak nem szabadulnak el – persze magasak, meg infláció van, de kibírható –, addig ő azt gondolja, ez még lehet jobb. És hallja minden nap az ígéretet, hogy egyébként majd a fizetésed nőni fog. Hát lehet, hogy nem nőtt, de legalább nem csökkent. Leszámítva persze a pedagógusokét… a teljesítményértékelés… de mindegy. Vannak kivételek is. De egész addig ő azt mondja: rá szavaztam, megígérte a 25 százalékos béremelést, azt mondta, ha ezeket félretoljuk, jobb lesz. Egyelőre nem rosszabb. Én megkapom a fizetésem, várom, hogy jobb legyen.

Most még az ország ebben az állapotban van. A vállalkozók persze nem ebben az állapotban vannak, mert akinek előre kell gondolkodni, meg kalkulálni kell, meg számítani kell, meg üzleti modellt csinálni, az látja a bajokat előre. De azt nem róhatjuk fel a honfitársaink 80 százalékának, hogy nem látják előre. Hát az ember nem úgy él, hogy előre kalkulál ilyen kérdéseket, hanem hogy van egy rendes munkahelye, elmegy, dolgozik, fizetést kap, hazamegy, eltartja a családját és reménykedik. Hát mit csinálna? Hát reménykedik.

Tehát egész addig, amíg az országnak az a fele, amelyik nem mi vagyunk, és nem ide szavazott, hanem oda, az ebben az optimizmusbuborékban van, amin semmi nem hatol át. Hát ott éppen most szavaztak ellenünk. Ott egyetlen gondolatunkat nem fontolják meg. Amíg a másik oldal nem hallgat ránk, amíg nincs egy repedés, hogy bemenjen a hangunk, nem nyílik ki a fülük, addig hova szervezzünk nagy országos demonstrációt? Addig csak mi magunk tudjuk a magunk erejét megmutatni, de azt anélkül is tudjuk.

Nekünk majd akkor kell nagy erőt mutatni, amikor nagyon sok olyan ember lesz, aki nem erre szavazott, maga is úgy gondolja, hogy bár jóhiszemű volt, de becsapták, és valami mást akar. Na, akkor kell nekünk nagy erőt mutatni. Addig meg kell szervezni magunkat, hogy erre a pillanatra jó állapotban legyünk. De ez zajlik. Tehát én nem sürgetném a dolgot. A politikában a legfontosabb dolog a ritmusérzék, az ütemérzék és az ütemezés. Ezért szerintem ezt majd tavasszal. Márciusban újra kezdjük!

(...)

Részlet Orbán Viktornak a Digitális Polgári Körök első találkozóján elmondott beszédéből.