Akinek az elmúlt hetek megélhetésről szóló nyugat-európai tüntetéseire a migránsozás a válasza, az vagy nem érti, mi történik, vagy szánt szándékkal le akarja tolni az emberek problémáit az asztalról.
Akartam erről írni már Magyar Péter posztja előtt is, de mélységesen zavar, hogy a magyar miniszterelnök az emberek jogos követeléseire és helytelen erőszakjára nem a tájékozódást, hanem a migránsozást választotta!
Ha valaki megnézi a képeket Párizsból, ahol tűzoltók lökdösik a rendőröket, elolvassa a beszámolókat, hogy tanárok sérültek meg a sok helyen egyébként a semmiből előtörő (máshol jogos rendőri fellépés) rendőri erőszak miatt, akkor látni fogja, bár vannak bevándorló hátterű emberek a tüntetők között, ahogy a lakosságban is, de ez a tüntetés túlmutat ezen. Sőt, még a baloldalon is, hiszen tegnap azok a sárgamellényesek is csatlakoztak az 500–800 ezer francia tüntető közé, akiket inkább a jobboldalhoz soroltak eddig. A baloldali Le Monde és a jobboldali Figaro cikkei sem a bevándorló hátteret emelik ki.
És ezek nem önmagukban való tüntetések, hanem egy nagyobb európai válság részei Franciaországtól Spanyolországon át most éppen Olaszországig. Három kormány: egy baloldali, egy centrista liberális és egy jobboldali kormány alatt.
És talán az se véletlen, hogy Franciaországban és Észak-Olaszországban erőszakosak ezek a tüntetések, míg Dél-Olaszországban vagy Spanyolországban nem. Az erőszak itt kevésbé a tüntetők hátteréből következik, mint az adott hely tiltakozási történelméből. Franciaországban vagy a közeli olasz területeken hagyománya van ennek az utcai erőszaknak, míg a spanyoloknál nincs. Pedig Spanyolország is általános sztrájkra készül, és ugyanígy a megélhetési költségek miatt. Ott is óriásiak a tüntetések, és bizony ott is sok bevándorló háttérű ember él.
A probléma pedig abból adódik, hogy az elmúlt 40 év nyugati politikája hogyan tette tönkre az államot, hogyan verte szét a középosztály esélyeit egy jobb életre.
50 éves kortól lefelé generációról generációra szűkülnek az esélyek egy jobb életre. Az állami dolgozók fizetésén spóroltak mindenhol az egymást követő válságokban, leépítették az oktatást, az egészségügyet, a szociális ellátórendszert. Ezzel beszűkítették az előrelépés lehetőségeit, és kitágították azt a lyukat a szociális hálón, ahol ha valaki bajba kerül, rögtön lefelé zuhan. A megélhetési támogatások szűkítésével pedig egy olyan világ épült, amelyben a folyton behaló gazdaság újraindítására folyamatosan öntik a kormányok a pénzeket a nagy cégekbe, miközben folyamatosan vágják meg az egyszerű emberek juttatásait.
Miközben az „okos közgazdászok” magyarázzák a költségvetés racionalitásait most már évtizedről évtizedre, az emberek, akik a demokráciától normális életet remélnek, nem kapnak perspektívát a jövőre!
A Z generáció az első, amelynek tagjai már ebben a válságkorszakban születtek. Akik nem láttak mást, mint válságról válságra haladó világot, perspektíva nélkül.
Ma Nyugat-Európában, és egyébként szerte a világon, Indiától Albániáig ők vannak az utcán, kiegészülve az állami dolgozókkal, a szakszervezetekkel, és igen, azokkal a bevándorló hátterű emberekkel, akik például Nyugaton ezt a lecsúszó középosztályt alkotják.
Hogy ebben a küzdelemben jó dolog-e városházákat felgyújtani, arra nekem is nem a válaszom. Főleg, hogy ez az erőszak sokszor azok tulajdonát éri, egyszerű lakosoktól, kisvállakozókig, akik pont ugyanattól szenvednek mint a tüntetők. És épp elég sok cikk találgatja, hogy kik és miért teszik ezt a többnyire békés tüntetéseken.
De a düh, a harag, a kilátástalanság valóság! Erre a valóságra pedig migránsozni egyet az csupán a jogos düh jogtalan lenyomása!
Kép: Reuters