Magyar Péter miniszterelnök úr a francia tiltakozásokat megoldotta egy jó öreg migránsozással, és szinte kizárólag vandalizmusról, rombolásról és erőszakról beszél. Mindazt, ami a francia utcákon zajlik, pedig a szigorúbb migrációkezelés szükségessége és a határvédelem kontextusában kommentálta. A végére pedig a gyerekek és unokák jövőjének szoknyája mögé bújva legitimálja önmaga eszmefuttatását.

Na akkor, egyként a bizonyos gyerekek és unokák közül, szeretném kifejezni csalódottságomat annak kapcsán, amire miniszterelnök úr jutott.

1. A tüntetéseket a diákok indították egy jobb oktatási rendszer kiharcolásáért, a súlyos tanárhiány miatt, és úgy en bloc a jelenlegi oktatási rendszerrel szemben érzett elégedetlenségük miatt. Mindezt a már említett gyerekek és unokák a saját jövőjük érdekében tették, amiben vélhetően nem szorulnak miniszterelnök úr tanácsadásaira.

2. Ehhez később csatlakoztak gazdák, tűzoltók, rendőrök, nyugdíjasok és a munkásosztály nem elenyésző része is, és egy országos tüntetéssé nőtte ki magát mindez, pedig a francia kormánnyal szembeni általános elégedetlenség és megélhetési problémák miatt történhetett meg.

3. Majd csatlakoztak a tömeghez azok is, akiknek egyetlen céljuk az erőszak volt, a káosz meglovaglása és a boltok kifosztása.

4. Mivel Európa egyik legnagyobb hatalmával rendelkező országáról beszélünk, így nem lehet túl sok kétségünk afelől se, hogy egy ilyen általános elégedetlenséget és tömeget bizony akár külföldi hatalmak vagy szélsőséges ideológiák képviselői is kihasználhatnak és felhasználhatnak, hiszen érdekükben áll Franciaország és Európa gyengítése.

Mindezek összemosása, egy-egy részlet kiragadása súlyos hiba, főleg egy miniszterelnök részéről.

(...)

Mint egykori magyar diáktüntető, szeretném megkérdezni, hogy ezt most Orbán Viktor mondta tollba, vagy a jelenlegi magyar miniszterelnök is tényleg így gondolja?

Csak mert amikor mi tüntettünk, mi kerültünk szembe a hatalommal és a készenléti rendőrökkel, akkor az orbáni propaganda ugyanígy összemosta a tüntető diákokat a globalista hatalom képviselőivel. Voltunk mi hazaárulók, külföldi ügynökök (én személyesen a CIA embere is), vandálok és szélsőséges ideológiák meghonosítói is.

Ön ekkor hol volt, miniszterelnök úr? Merthogy az, ahol ön volt a magyar fiatalok tüntetéseinek idején, és az, hogy ebben az időben ön kinek az érdekét szolgálta, hogy ön hol is szocializálódott, sok szempontból megmagyarázza, hogyan kommentálja a francia helyzetet.

(...)