(...)
A civilizáció alkonya és a 68-as szellemi pestis
Ez a folyamat tökéletesen illeszkedik abba a történelmi ciklusba, amelyet Oswald Spengler írt le A Nyugat alkonya című monumentális művében. Spengler különbséget tett a felfelé ívelő, teremtő Kultúra és a hanyatló, anyagiasságba süllyedő Civilizáció között. A Kultúra fázisát a vallásos hit, a transzcendencia iránti fogékonyság és a szerves közösségek jellemzik. Ezzel szemben a Civilizáció a végstádium: a megapoliszok, a gyökértelen és formátlan tömegek kora, ahol a szellemet felváltja a pénz, az alkotást a puszta intellektuális dekonstrukció, az életet pedig a mechanikus létezés. Ami ma Franciaország utcáin zajlik, az a spengleri értelemben vett „történelem utáni tömeg” fellépése, amely már képtelen a kultúrateremtésre vagy célok megfogalmazására, csak a meglévő formák szétzúzására.
Ez a talajvesztettség nem magától vált intézményessé. A háttérben azok a szellemi és fizikai táptalajt biztosító „vén 68-as” ideológusok állnak, akik a dekonstrukció jegyében módszeresen lebontottak minden tekintélyt: a családot, a vallást, az iskolát és a nemzetet. Az ő szellemi örököseik – a mai tematizáló médiahatalom, a megmondó celebek és a gátlástalan politikusok – most cinikusan használják fel az őrjöngő tömeget saját céljaikra. Ki a népszerűségét akarja növelni, ki szavazatot remél, ki pedig a saját romboló vágyainak kivetülését látja a lángoló utcákban.
A diagnózis rideg és könyörtelen: ebből a céltalan anyagi követelőzésből nemhogy egy új, megújult Franciaország vagy Nyugat nem fog felemelkedni, de a régi is végleg elenyészik. Marad az intézményesült anarchia, egy atomizált egyénekből álló massza, amely felett a szellemi kohézió híján már csak egyedül a nyers erőszak lenne képes uralkodni – ha az államnak meglenne még hozzá a kellő akarata és ereje.
A gyökerek nélkül nincs jövő
Ernest Renan szerint a nemzetet a közös emlékezés és a közös felejtés élteti. A mai Nyugat azonban elfelejtette Istent, megtagadta őseit, és emlékezetéből kitörölte azt a kultúrát, amely naggyá tette. Amikor egy civilizáció eljut oda, hogy saját múltját bűnnek, saját hagyományait koloncnak tekinti, önként mond le a jövőről. Ha egy fa elvágja a saját gyökereit, a legszebb lombkorona is elszárad és kidől az első viharban. Franciaország és Nyugat-Európa ma ezen a határvonalon táncol: a szellemi alapelv elporladt, a mindennapi népszavazáson pedig a tömeg kimondta a végső ítéletet a közös jövő felett.