(...)
Mintha háborús képsorokat néznénk: lángok csapnak fel, betört kirakatok mellett rohannak el az emberek, rohamrendőrök próbálják visszaszorítani a tömeget. Csakhogy nem háborús övezetről van szó, hanem Franciaország és Olaszország nagyvárosairól. Limoges-ban a 143 éves városháza tetőszerkezete és óratornya is összeomlott, miután szombaton gyújtogatók felgyújtották a történelmi épületet. Párizsban és több francia városban kifosztott üzletek, tüzek és rendőri összecsapások kísérték a megélhetési költségek emelkedése és a közszolgáltatások romló színvonala miatt szervezett tiltakozásokat.
A tüntetők túlnyomó többsége békésen fejezte ki elégedetlenségét, ám amikor ilyen drámai képsorok járják be a világot,
könnyen az a benyomás alakulhat ki, hogy az egész társadalom fellázadt,
és egyre többen tartanak megengedhetőnek bármilyen eszközt céljaik eléréséhez. Franciaország lángokban áll, állította Donald Trump, s persze most sem mondott igazat, ám a társadalmi feszültségek kétségtelenül növekednek.
Felmerül a kérdés: cui prodest? Kinek áll érdekében a társadalmi düh felkorbácsolása, egyes rétegek folyamatos hergelése? A francia kormányzatnak aligha. Az erőszak ugyanis azt az üzenetet közvetíti, hogy a kabinetnek nem sikerült enyhítenie az elégedetlenséget, s a közrend fenntartására sem képes. Ha túl keményen lép fel a tüntetőkkel szemben, könnyen érheti a rendőri túlkapások és az “önkény” vádja. Ha viszont visszafogottan reagál, a határozatlanságot és a gyengeséget vethetik a szemére. A drámai jelenetek eközben a mérsékelt, centrista szavazók egy részét is a szélsőségek felé sodorhatják. Sokan ugyanis arra a következtetésre juthatnak, talán mégis a rendpárti szélsőjobbnak van igaza, és csak az képes garantálni a biztonságos mindennapokat.
(...)