Áder, Bóka és Schmidt Mária beszél a Fidesz '56-os megemlékezésén
A Bem téren tart megemlékezést az ellenzéki párt.
Elment az utolsó Pongrátz-szabadságharcos
A Corvin közi hat hős Pongrátz-fiúból utolsóként ő hagyott itt minket.
Igazságot Nagy Imrének!
Itt az idő visszavinni a Jászai Mari téri emigrációból Nagy Imre szobrát az eredeti helyére.
Időszaki háromkirályok Róma aeternában
A kopaszra gyérített lelkületű Tarr nagytiszteletű elvtárs meg azzal tűnt ki, hogy Róma előtt, még Pesten bezáratta forradalmunk emléktemplomát.
Köztársasági elnöki beszéd az ENSZ Közgyűlésének 81. ülésszakán, New York-ban
Az állam a kormánypártiaké, az ellenzékieké, és azoké is, akik teljesen elvesztették a bizalmukat a politikában. Nem engedhető meg, hogy egy új politikai többség az állam új tulajdonosává váljon.
Baka András az ENSZ-ben: A jognak a hatalmon lévőkre is vonatkoznia kell
Az államfő nem csak külpolitikai, hanem magyarországi folyamatokra is kitért beszédében. Egyebek mellett azt mondta: nem engedhető meg, hogy egy új politikai többség az állam új tulajdonosává váljon.
⚡️A Terror Háza szellemi bukása – Miért Kijivben dől el az április 12-i magyar rendszerváltás sorsa?
Az európai szabadság lakmuszpapírja a 21. század második évtizedében az Ukrajnához való viszonyulás.
A Kossuth téren lesz az október 23-i állami megemlékezés
Magyar Péter ez egész nemzetet hívja az eseményre.
Mi a közös Lannert Juditban és Kövér Lászlóban?
A Fidesz végül a politizálása lényegévé emelte, az abszurditásig fokozta a rágalmazást. Tartok tőle, ennek mérge a bukásuk után is velünk maradt. Megnehezítve az értelmes, őszinte vitát oktatásról és minden másról.
56-os védelmi pénz
Védelmi pénzt készül tehát szedni a hazai nagyvállalatokról a magát korlátlan hatalmúnak képzelő miniszterelnök. Veszélyes útra lép ezzel.