Tüntettek a pécsi könyvtárosok, mert keveslik az egyik legrosszabbul kereső kulturális ágazatban a 10%-os béremelést! Helyes, pontosan olyan országot akarunk, ahol az emberek kiállnak magukért és egymásért!
A fő kérdés a molinójukon állt:
„Ha a hivatástudatért lehet élni, a hivatástudatból miért nem lehet megélni?”
Azt is elmondták, megértik, hogy az évtizedek alatt felhalmozódott problémákat nem lehet egyik napról a másikra megoldani, ám azoknak, akik ma ilyen alacsony fizetésből próbálnak megélni, nincs feltétlenül újabb néhány évük arra, hogy kivárják a változást.
És akkor itt most látom is a kommenteket előre: 16 évig miért nem csináltatok semmit?
Csináltak. Én is több tüntetésen voltam a kulturális dolgozókkal.
És itt pár dolgot érdemes megérteni:
1️⃣. Voltam olyan tüntetésen a kulturális dolgozókért, amiről konkrétan 1 darab médiatermék számolt be. Pedig több százan tüntettek. A dolgozói, szakszervezeti ügyeket a magyar média többsége ugyanis semmibe nézi. Nem értik, nem az ő gondjuk, elveszik a napi bulvárbotrányok özönében. Fontosabb hír, hogy mit böfögött egy Z kategóriás fideszes, mint hogy mi van egy ágazat 50 ezer dolgozójával. Így egyszerűen az történt, hogy ők küzdöttek, hozzátok pedig nem jutott el a híre. Vagy ha el is jutott, titeket sem érdekelt, mert azt gondoltátok, nem a ti ügyetek, így el is felejtettétek.
2️⃣. Van ennek a kérdésnek, hogy „hol voltatok az elmúlt 16 évben”, két végtelenül szomorú értelmezése. Tényleg a szívem megszakad. Az egyik az, hogy valójában ennek a társadalomnak a 70 százaléka érdemelne jobb jövedelmet, jobb megélhetést, jobb életet. Ezt tette tönkre az elmúlt 20 év. És sokszor látom, amikor valaki a jogos béremelést kritizálja, azért teszi, mert a saját jussa és igazságának hiánya fáj. Ő tud várni, várjanak ezek is. 16 évig nekünk is rossz volt. Várjatok már a sorotokra.
3️⃣ És ott a másik értelmezés. Mi is végigszenvedtük ezt a 16 évet, ki kell várni, hogy együtt jobb legyen. Ne tolakodjatok. Gyakorlatilag a jogos béremelések egymással kerülnek versenybe. Szociális dolgozó a kulturálissal, állami dolgozó a piacival. Emberek, akik küzdenek ebben az országban.
És igen, mindent tudok, és mindent megértek, és bizony könnyebb azoknak, akiknek legalább van szakszervezetük, akik legalább össze tudnak fogni, akiknek a sorsát megírja a média, akiknek a fájdalma, elkeseredése látszik!
De ebben az országban valójában az elmúlt 20 év után közösen vagyunk elveszve! És egyszerre kell várni, türelmesnek lenni és megélni, de végső soron meg kell élni, számlát kell fizetni, gyerekeket kell nevelni, enni kell!
Úgyhogy nem marad más követelés: tisztességes munkáért, tisztességes bért!