„EGY RENDSZER VÉGE. Akármiket (gyakran szépeket) gondoltunk Aleksandar Vučić Szerbiájáról a magyar jobboldalon, akármilyenek is legyenek a miniszterelnök-jelöltként most megbukott köztársasági elnök képességei és eredményei, van itt valami, aminek egyszerűen lejárt a szavatossága egy európai országban.
Ez a valami a pártállam. A Szerb Haladó Pártnak mintegy 800 ezer tagja van,
az állami szféra lényegében minden pontján a párttagság előfeltétele annak, hogy az ember munkát kapjon.
Volt ez egykor így Ausztriában is, de ott is vége lett, egyszerűen anakronisztikus dolog ez Európában 2026-ban. Nem akarnak már élni benne az európai emberek. Én sem akarnék, a szerbek pedig most jöttek rá, hogy ők sem akarnak. A „korrupció” minden rendszerben más és más jelenségeket takaró, a politikában elsősorban érzületi, diffúz fogalom. Szerbiában, azt hiszem, ezt a pártállamiságot jelenti. Ennek vége. Kevésbé pártos állam jön, ami zöldmezős, kétesélyes beruházás a nagyon patronális Szerbiában.
INDUL A NAGY JÁTSZMA. Szerbia geopolitikai helyzete extrém nehéz; de jure más államokhoz tartozó, de őfelé néző, szerblakta területek jólétét és védelmét össze kell egyeztetnie minden szerb vezetőnek a normális szomszédságbeli viszonyokkal, a különleges orosz-szerb kapcsolat és az európai közeledés előnyeit egyszerre kell kihasználnia. Az Európai Unióba egyszerű útja nincs Szerbiának, sem a belső reformok, sem Koszovó, sem a szerb-horvát kölcsönös szívatás nem percek alatt átvágható gordiuszi csomók, és az EU már azelőtt vár el külpolitikailag igazodást (az orosz kapcsolat komoly előnyeinek feladását), hogy tagságot adna cserébe.”
(...)