Az adófizetéssel kapcsolatos kérdés után, amiről a múlt vasárnap olvastunk, a farizeusok ismét próbára teszik Jézust. „Melyik a legfőbb parancs a törvényben?” – kérdezik. Jézus válasza egyszerre régi és új: az Isten iránti szeretet mellé odateszi az embertárs iránti szeretetet, összekapcsolva a kettőt.
Az első gondolat, ami megfoghat minket, a sorrend. Isten szeretete megelőzi az emberek iránti szeretetet. Nem véletlenül. Ha ugyanis nem Istent tesszük a középpontba, könnyen eltorzul a szeretet: önérdekűvé válhat vagy személyválogatóvá. Isten iránti szeretetünk megtisztít, és szabadságot ad ahhoz, hogy helyesen tudjunk szeretni másokat is. Az ő szeretete a forrás, amelyből merítünk.
Az Isten iránti szeretet nem egy érzés, nem csupán áhítat vagy liturgikus cselekmény a templomban. Jézus itt nem valamiféle lelkesedésre hív, hanem teljes életfelajánlásra. Szeresd Istent teljes szíveddel – vagyis akaratoddal, döntéseiddel, vágyaiddal. Teljes lelkeddel – vagyis lényed mélyével, azzal a bensőddel, amely kapcsolatba lép Istennel. És teljes elméddel – vagyis gondolkodásoddal, tudatosságoddal, értelmeddel. Az Isten iránti szeretet tehát mindent átfog. Itt nincs helye a megosztottságnak, a langyosságnak, az alkudozásnak. Az igazi szeretet önátadás.
A második parancsolat hasonló az elsőhöz: „Szeresd felebarátodat, mint önmagadat.” A „mint önmagadat” kitétel sokakat megtorpanásra késztet. Mi van akkor, ha valaki önmagát sem szereti? Ha önvád, belső elutasítás, önértékelési problémák gyötrik? Akkor hogyan tudna másokat helyesen szeretni? A szeretet kiindulópontja az egészséges önszeretet, amely nem önzés, hanem annak felismerése, hogy Isten szeretett teremtményei vagyunk. Aki ezt nem látja, az nem tud helyesen szeretni másokat sem.
A felebaráti szeretet nem egyenlő a szimpátiával, tehát nem csak azok felé irányul, akik „megérdemlik”. A keresztény szeretet Jézus példája szerint még az ellenséget is képes befogadni a szívbe. Ez emberileg lehetetlennek tűnik – és valóban az –, ha a saját erőnkből próbáljuk megtenni. De Isten szeretete bennünk képes erre.
A két parancsolat tehát egymásból fakad, nem létezhet egyik a másik nélkül. Isten szeretete elvont marad, ha nem fordul jócselekedetekkel a felebarát felé. Az embertárs szeretete sem önzetlen, ha nincs mögötte az Isten iránti szeretet.
Assisi Szent Ferenc egy alkalommal találkozott egy leprással. Azelőtt iszonyodott a betegek látványától, de akkor, mintha valami megváltozott volna benne, ezért odament, megölelte és megcsókolta a leprást. A következő pillanatban, mikor hátranézett, már nem a leprást látta, hanem mintha maga Krisztus állt volna ott. Ez a szeretet: amikor legyőzzük félelmeinket, undorunkat, elutasításunkat, és a másikban meglátjuk Jézust.
A szeretet tehát nem elvont erkölcsi tanítás, hanem életforma. Nem a saját kedvünk szerint osztogatjuk, hanem Jézus példája szerint. Ő megmutatta szeretetét irántunk egészen a keresztig. Ha valóban az ő tanítványai vagyunk, akkor nem lehet más célunk, mint hogy ugyanezzel a szeretettel forduljunk Isten és a felebarát felé.
Ne elégedj meg kevesebbel, mint a szeretettel – mert ebben teljesedik be az ember hivatása és a te életed is!