Alig ismertük egymást. A mozgalom hozott össze minket.
Kiderült, hogy több dologban is hasonlítunk, például… mindketten menthetetlen idealisták vagyunk és nehezen viseljük az igazságtalanságot.
Emlékszem, hogy végig hittünk abban, hogy sikerülni fog és mennyire hajlamosak voltunk megbízni azokban az emberekben is, akikről pontosan tudtuk, hogy át fognak verni minket.
Na ugye, és? Te sem lettél bizalmatlanabb ember.
Mi még a közös? Azt hiszem, tiszteljük mások véleményét. Együtt tudtunk lelkesedni mások ötleteiért és nem éreztük soha kisebbnek magunkat attól, ha valaki valamiben jobb nálunk.
Aztán kiderült, hogy abban is hasonlítunk, hogy egyikünk sem fél az első sorban menni.
Mi van még… mindketten tudunk megbocsátani. Talán túl sokszor is. Nem hajtott bennünket soha a bosszúvágy. Még azokkal szemben sem, akik elég sok okot adtak rá.
Persze oldalakon keresztül lehetne sorolni azt is, hogy mennyi hibánk van, de láttam rajtad 23-án a parlamentben, hogy te is törölgeted a könnyeidet. Kiszúrtam! Talán éppen ettől működött az egész.
Sajnálom, hogy az elmúlt hat hónapban egyszer sem volt időnk arra, hogy leüljünk egy órára, és egyszerűen megkérdezzem: hogy vagy.
Mert a végén az is számít majd, hogy közben milyen emberek maradtunk. Egyébként ma van 1000 napja, hogy egy forgatáson először összefutottunk.
Drukkolok, hogy minden úgy sikerüljön, ahogy azt az első napon elképzelted.
Megérdemelné az ország. 🇭🇺🙏