Úton Brassóból Aradra értesültem Deák Bill Gyula haláláról. A párom hívott fel, hogy hallgattam-e híreket. Nem hallgattam, amikor vezetek, többnyire podcastet hallgatok, Bogárt, Bayert, Schiffert s még sorolhatnám.
Nagyon megérintett Bill halála .
Olyan ez, mintha egy kis darab halt volna meg belőlünk.
Bill 1981 óta van jelen az életünkben, akkor hozta Édesanyám kérésemre egy egynapos budapesti útról a HBB első lemezét. Az "Édes otthon" mindmáig a kedvenc dalaim egyike az albumról.
Szintén Ceausescu uralma idején sikerült megszerezni a HBB alighanem legjobb lemezét, a második sorlemezt, rajta az ikonikus Kőbánya blues-zal és a Tetovált lánnyal.
Két évre rá jött az "István, a király" a katartikus Torda-dalokkal. Ezt a Szabad Európa Rádióból vettem fel, majd egy osztálytársamtól tárcsás magnóról tárcsás magnóra, a de facto betiltott, sokaktól elkobzott lemezt csak 1985-ben vettem meg a szokásos ár duplájáért, 500 lejért, ami egy kezdő mérnöki fizetés negyedének felelt akkor meg.
Ezzel egyidőben sikerült hozzájutni a Rossz vérhez, majd később a rendszerváltás után Mindhalálig blueshoz, a Bűnön, börtönön, bánaton túl c albumhoz s a többi szólólemezhez.
Akkor már koncertek során hallgathattam a Mestert, beleértve a Bill klubot a kilencvenes évek elején.
Nagy ember távozott.
Hiánya pótolhatatlan.
Hadd búcsúzzam tőle néhány fotóval és egy videofelvétellel, melyeket a Szent László Napokon készítettem tizenkét évvel ezelőtt Nagyváradon.
"A Zöld, a Bíbor és a Fekete" című dal immár érte is szól.
"Legyen az álmotok szép".