Elbandukolt hát Deák Bill Gyula is. 2003-ban ismertem meg személyesen, a Történelem Fő utca sorozat néhány külhoni állomására együtt utaztunk a mikrobuszban. Nem nagyon mertem megszólítani se, az István, a király héroszai voltak ők az én nemzedékemnek, s hirtelen ott szorongtunk együtt ugyanazon pléhdobozban. Csak hallgattam őket, olyan “Uram, jó nekünk itt lennünk…” alaphangulattal.
A barátságos, egyszerű és közvetlen “Bill” egy másik legendás dupla, a Vadászat hőse is számomra. Szörényi és Hobó szemét, fülét és emberségét is dicséri, hogy ő, a kőbányai csóró melóst ezekre a zászlóshajókra feljutott, és ott pont’ olyat tudott produkálni, amilyet senki más. Plusz filmnek ott a Kopaszkutya… Jó, hogy a zsenik felismerik egymást.
És hú, de megskáláztattam volna azt a tenorhangot in floribus, mondjuk, húszévesen, amelyik még évtizedekkel később is a kétvonalas regisztert (tenor magas c” felett!) simán megjárta!
Erős jelenlét, őszinte zsáner, bátor improvizatőr, nagy és jellegzetes énekes az, akitől most búcsúzni kell.
Isten nyugosztalja Deák Bill Gyulát!