(...)
Nemrég a Brown Journal of World Affairs-ben megjelent tanulmányomban amellett érveltem, hogy az európai populista radikális jobboldal előretörésének egyik fontos hajtóereje, hogy egyre sikeresebben állítja magát az egyéni és nemzeti szabadság hiteles, sőt sokszor egyedüli védelmezőjeként. Ebben a narratívában a fenyegetést nem elsősorban a túl erős állam hagyományos autoriter formája jelenti, hanem a liberális establishment: a „cenzúrázó” média, a politikailag elfogult oktatási rendszer, a brüsszeli szabályozás, a klímapolitikai tilalmak és általában az állampolgárok életébe beavatkozó politikai és kulturális elit. Ez sok új szavazó számára meggyőző üzenet.
A szász-anhalti AfD 2026-os kampányában ez a szabadság vs. kényszer szembeállítás különösen sarkosan megjelent:
1) Már maga az Alternative für Deutschland név is azt az üzenetet hordozza, hogy a választóknak van alternatívájuk a fennálló politikai konszenzussal szemben. A tartományi választási program ennél is explicitebb: a preambulumban a párt azt írja, azt akarja, hogy az állampolgárok „maguk alkossanak képet” a politikáról, majd „szabad döntés alapján” válasszanak. .
2) A médiaszabadság ennek az egyik központi terepe. Az AfD szerint az állampolgárokat a közszolgálati média politikailag és ideológiailag befolyásolja, miközben még kötelező díjat is fizettet velük. Ezért a párt felmondaná a jelenlegi műsorszolgáltatási államszerződéseket, megszüntetné a kötelező Rundfunkbeitrag rendszerét, és a jelenlegi közszolgálati médiát egy lényegesen szűkebb „Grundfunkká” alakítaná.
3) Ugyanez a logika jelenik meg az oktatási rendszer. Az AfD program egyik programpontja: „oktatási kötelezettséget az iskolakényszer helyett”. A párt a jelenlegi kötelező iskolába járás helyett lehetővé tenné az otthoni oktatást, és ezt kifejezetten szülői választási szabadságként indokolja: oktatás és nevelés kérdésében a szülőké kell legyen az utolsó szó. Az AfD egyik tartományi politikusa, Hans-Thomas Tillschneider kifejezetten úgy fogalmazott, hogy ezáltal valósulhat meg a „nagyobb szabadság az oktatásban”. A szabadságretorika az oktatás tartalmára is kiterjed. A párt az iskolát a szerintük egyoldalú politikai „indoktrinációtól” akarja megszabadítani, a tanárok számára a jelenleginél szigorúbb politikai semlegességet írna elő, és a történelemoktatásban nagyobb hangsúlyt helyezne a német nemzetállam kialakulására, illetve az 1871-ben létrejött Német Birodalom általuk pozitívnak tekintett teljesítményeire.
(...)
Szász-Anhaltban mindennek ennek ráadásul van egy sajátos keletnémet történelmi rétege is: az AfD itt magát az 1989-es szabadságmozgalom örököseként láttatja az ismét elnyomó rendszerrel szemben.
Ez a szabadságértelmezés persze, khm, erősen szelektív: a szász-anhalti AfD programja például megtiltaná a szivárványzászló iskolai hivatalos használatát, korlátozná az iszlám nyilvános megjelenését, a hazaszeretetet és a nemzeti identitás kialakítását kifejezett oktatási céllá tenné, a menekült gyerekeket pedig külön osztályokban oktatná; emellett radikálisan szigorítaná a migrációs és kitoloncolási politikát.
Éppen ebben rejlik rejlik a mai populista radikális jobboldal egyik politikai innovációja: az illiberális politikát nem a szabadság korlátozásaként, hanem a „valódi szabadság” visszaszerzéseként tudja széles körben eladni. A vasárnapi eredmények alapján Németországban ezt a kihívást még nem nagyon tudja kezelni a politikai elit.