NEM IS VOLT PONTRENDSZER AZ NVVH ELNÖKÉNEK KIVÁLASZTÁSÁNÁL Hallerné Nagy Anikó, a Parlament alelnökének mai interjúja szerint. Szerinte ilyen nem is lehetett, mert a politikai szempontokat is figyelni kellett. 

Hantosi István, az igazságügyi bizottság elnöke és a Tisza korábban konzekvensen azt nyilatkozta, hogy a nyilvános pályázatra érkező 96 jelöltből a három legtöbb pontot kapó jelölt jut el a nyilvános meghallgatásig. 

A két politikus állításai közül az egyik nyilvánvalóan nem igaz. Hogy melyik, az sejthető, de majd akkor derül ki, ha hivatalosan is válaszolnak a pontrendszert kérő közadatkérésemre.

Nem szokott ilyen velem történni, de ez olyan súlyos ügy, hogy nehezen találom a szavakat rá. De vissza fogok térni rá rövidesen, hiszen ez az eljárás sokkal fontosabb volt az egész ország jövője szempontjából annál, hogy ilyen abszolút vetítés történjen benne.