H/5273 A Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994. (IX. 30.) OGY határozat módosításáról
ELNÖK: Megadom a szót kettő percben Varga Lászlónak, az MSZP képviselőjének.
PRÓBAÜZEM
ELNÖK: Megadom a szót kettő percben Varga Lászlónak, az MSZP képviselőjének.
ELNÖK: Megadom a szót Dúró Dórának, a Jobbik képviselőjének kettő percben.
ELNÖK: Göndör István, az MSZP képviselője következik két percben.
ELNÖK: Az előterjesztők képviseletében Papcsák Ferenc következik.
ELNÖK: Természetesen, tisztelt képviselőtársaim, minden mindennel összefügg, és én azt is elfogadom, hogy a kormányzó koalíció által szükséghelyzetnek nevezett gazdasági körülmények idézik elő, hogy adott esetben a Házszabályban…
ELNÖK: A következő felszólaló Tukacs István, az MSZP képviselője, kétperces időkeretben.
ELNÖK: Megadom a szót Ipkovich Györgynek, az MSZP képviselőjének, kettő percben.
ELNÖK: Kettőperces felszólalásra következik Varga László, MSZP.
ELNÖK: Tisztelt Képviselőtársaim! E kétperces hosszabb vitakör végére érve visszatérünk az előre bejelentett felszólalók köréhez, és megadom a szót Dúró Dórának, a Jobbik képviselőjének. Öné a szó, képviselő asszony.
ELNÖK: A következő felszólaló Novák Előd, a Jobbik képviselője. (13.00)
ELNÖK: Elnézést, képviselő úr, jelentkezzen!
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! A Jobbik képviselőcsoportja jelezte, hogy két felszólaló ismerteti a frakció álláspontját. Elsőként megadom a szót Z. Kárpát Dánielnek.
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Baráth Zsolt, a Jobbik második vezérszónoka jelezte, hogy felszólalását a vita későbbi szakaszában kívánja elmondani. Így most megadom a szót Pálffy Istvánnak, a KDNP-képviselőcsoport vezérszónokának.…
ELNÖK: Tisztelt Képviselőtársaim! Most megadom a szót Szilágyi Lászlónak, az LMP-képviselőcsoport vezérszónokának.
ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! A vezérszónoki felszólalások végére értünk. Most megadom a szót kétperces időkeretben Heintz Tamásnak, a Fidesz képviselőjének.
ELNÖK: Tisztelt Képviselő Úr! Természetesen önnek, mint aki az előterjesztőt képviseli, a zárszóban időkorlát nélkül áll majd lehetőség rendelkezésre minden válaszadásra. Természetesen minden kétperces jelentkezésnél megelőzi…
ELNÖK: Horváth Zsoltnak nem tudom megadni a szót, mert nincs a helyén és telefonál, amit általában kérünk, hogy lehetőleg ne így. Úgyhogy Bartos Mónikának adom meg most a szót kétperces időkeretben.
ELNÖK: Megadom a szót kétperces időkeretben Heintz Tamásnak, az előterjesztőnek.
ELNÖK: A következő felszólaló két percben Lenhardt Balázs, Jobbik.
ELNÖK: Tisztelt Képviselőtársaim! Úgy látom, némi alaptalan feszültséget fel kell hogy oldjak. Az előterjesztő természetesen minden esetben, minden műfajban hamarabb jut szóhoz, mint a többi felszólaló képviselő. De amikor…