Az értelmiségi lét teret veszít az egész világon. Ez a folyamat a tudás iparrá szervezésével indult meg, a digitalizáció adott neki komoly lendületet. Mi lép a süllyedő Atlantisz helyére: az örvény, a néma tenger vagy új szigetek?
Nem csak magyar, hanem világjelenség, hogy az értelmiségiről általában már nem a szellemi élet csúcsain élő hősök jutnak az emberek eszébe. Inkább derengenek fel körülményes gondolkozású, kopott ruhás emberek, akik sok idegen szót használnak és gondterheltek.
A minőség és az alkotás érvényesülésének nehézségeiről szól az év egyik legnagyobb mozis kasszasikere, Az ördög Pradát visel 2. Az olvasás korának végéről szól az egyik legpatinásabb amerikai magazin, a The Atlantic 2026. augusztusi címlapsztorija. Az amerikai felsőoktatás válságáról ír Amerika két vezető Think Tank-je a Manhattan Institute és a Heritage Foundation. A fejlődés gátja, hogy a szabad szellemet gúzsba köti a politika és az bürokrácia – érvel 2025. egyik legnagyobb bestsellere, az Abundance című könyv.
Jó lenne azt gondolni, hogy ez Amerika problémája, de nem ez a helyzet. Európa működési modellje elavult, globális pozíciója minden területen gyengül (Az erről szóló Gemini összefoglalót itt találod). Eközben az európai intellektuális élet vitái belterjesek, ideológiai és hatalmi kérdésekről szólnak (Az erről szóló Gemini összefoglalót itt találod). Európa szellemileg régóta amerikai perifériává vált, oda csatlakozik, onnan másol, az USA szellemi központjaihoz képest próbálja védeni régi nagyságát.
A közgondolkozás, a kultúra frissen tartása, az innovatív gondolatok kidolgozása lenne az értelmiség feladata, de úgy látszik, ez nem nagyon megy. A nyugati kultúra kreatív és kommunikációs agytekervényei eltompulni látszanak.
Mi is az, ami miatt felborulni látszik a nyugati világ elmúlt évszázadokban kialakult egyensúlya és csökkenni kezdett a szabad szellemi tevékenységek jelentősége, megbecsültsége? Hogyan jutottunk idáig? Hogyan éli ezt túl a világ és hogyan éli túl az értelmiség?
(...)
A tudás iparosítása
Ahogy a társadalom egyre gazdagabb és jobban szervezett lett, a tudás egyre kevésbé volt a kiváltságosok privilégiuma. Magyarországon 1920-ban a felnőtt lakosság 1,6 százalékának volt felsőfokú végzettsége. 1990-re ez az arány 9,7 százalékra nőtt (adatok itt) – jelenleg 32,6 % (adatok itt).
A szellemi munkát végzők aránya jelentősen megnőtt. A gazdasági, technológia fejlődéshez szükséges is volt a több szakemberre, a diplomások bére még mindig jóval magasabb, mint azoké, akik nem tanultak annyit (adatok itt).
Azonban az exkluzivitás egyre jobban eltűnt az egész világon. A kultúra ma termék, az írók, festők utódainak többsége kreatív szakember lett a jól tervezett vállalatok folyamataiban. A professzor, a tanár a katedra urából a tanterv előírásainak pontos végrehajtójává vált. A tudósok munkaidejének felét elviszi a pályázati jelentkezések és riportok írása. A nézeteiket, javaslataikat megfogalmazó elemzők versenyeznek a figyelemért, a rendesen fizető pozíciókért.
(...)
Elnémulás vagy átváltozás?
Az értelmiség elvesztette privilégiumait, a szellemi szabadság alól kicsúsztak megszokott egzisztenciális alapjai. Az értelmiségiek olyanok, mint Krasznahorkai László Nobel-díjas előadásának elnémult, szárnyat és üzenetet vesztett szomorú angyalai. Mi lesz a világgal, ha a verset, a találmányt, a nagy gondolatot az alkotói elhívás helyett a pályázati kiírás és a fogyasztói igény ihleti? Mi lesz a kreativitással, ha az új tudás előállítója annyit ér, amennyit az AI-t betanító gigavállalatok direkt vagy indirekt módon fizetnek neki? Kibírja-e a civilizáció, hogy az értelmiség ikonikus intézménye megroppan?
Az Ember Tragédiájában a Londoni Szín az önmagát kiüresítő kapitalizmus haláltáncával végződik. Mijazaki Hajao A fiú és a szürke gém című rajzfilmjében az elszaporodó szellempapagájok felzabálják az eredetiséget, az egész világ összeomlik. Az öncélú kreatív energiák, a minőséget és a hitelességet gazdasági, társadalmi elvárásoktól szabadon képviselő tudás nélkül a fejlődés megtorpanhat vagy lelassulhat, a civilizáció sokat veszít alkalmazkodóképességéből. Ha nem hallgatunk a cikk elején említett művek figyelmeztetésére, akkor elsilányul a divat, megszűnik a minőségi sajtó, nem olvasnak majd könyvet az emberek, elhalnak az egykor nagy egyetemek, leáll az innováció. Ez az elszellemtelenedés sötét víziója.
Az is lehet, hogy egy kreatív motor kiesik, de ez nem nagy baj. Lámpagyújtogatók nélkül sem sötétek éjjel az utcák. A tudás teljesen szétterült, a piac és a társadalom már felkent hivatásrendek nélkül is felismerheti értékét. A világ gazdagodása és okosodása mindenkinek megadja a szabad értelmiségi lehetőségét. Időszakos vagy állandó passzióból születnek majd a szabad szellem művei, Kazinczy, Berzsenyi, Csontváry sem volt máshogy ezzel. Ez lehet, hogy nem olyan kényelmes, mint a régi (talán csak álmodott) értelmiségi hőskorban, lehet, hogy kisebb lánggal égnek majd a szellemi lángoszlopok. Mégis az AI, a nagy cégek és állami intézetek tudásgyárai tartják majd a fejlődés lendületét, az emberek pedig megtalálják a kedvükre való tartalmakat az algoritmusok által szofisztikáltan vezérelt bő kínálatban. Ami meg hiányzik nekik azt megcsinálják maguknak, megosztják egymással, hiszen idő, erőforrás és információ már van hozzá elég. Ez a posztintellektuális bőség pozitív víziója.
(...)