Szombaton számoltunk be Györfi Mihály szolnoki polgármester posztjáról, ami szerint nem vehetett részt az ottani felsőoktatási tanévnyitón. „A Tisza-kormány úgy döntött, hogy a felsőoktatási intézmények tanévnyitó ünnepségein a helyi országgyűlési képviselők és polgármesterek ne vehessenek részt. A döntés mögé pedig azt a gondolatot próbálják állítani, hogy az oktatás nem politikai kérdés”, írta Györfi.
A szolnoki polgármester hozzátette:
„Mert a legsötétebb időszakokat idézi, amikor politikai alapon korlátozzák, hogy egy megválasztott városi vezető mikor és hol képviselheti a saját közösségét.”
Hasonlókat közölt Debrecen fideszes polgármestere, Papp László is.
Az ország második legnagyobb városának vezetője posztjában üdvözölte a Debreceni Egyetem tanévkezdő diákjait.
Majd rátért arra, hogy ő is nemkívánatos lett az egyetemi tanévnyitón. Mint fogalmazott:
„Lannert Judit oktatási miniszter arra kérte a Debreceni Egyetem vezetését, hogy jelezzék számomra, ne vegyek részt a tanévnyitó ünnepségen. Ezt rektor úr megtette. Ahogy fogalmaztak: vagy ő, vagy én! Én erre azt mondom: inkább a Debreceni Egyetem! Miniszter asszony nem tiszteli sem az egyetemet, sem a várost, sem az évszázados hagyományainkat. Úgy vélem, hogy ez nem európai és nem is demokratikus gondolkodásra vall.”
Papp László teljes posztját az alábbiakban közöljük:
„Kedves Elsőéves Diákok!
A mai nappal kezdetét veszi az egyetemi tanév. Valami új, valami ismeretlen kezdődik számotokra. Ebben az új időszakban, ami életetek egyik legmeghatározóbb szakasza lesz, Debrecen lesz a biztos pont. Azt kívánom, hogy érezzétek otthon magatokat! Váljon valóra minden álmotok, és legyetek ti is debreceniek! A tanulás, a tudás megszerzése mellett legyen időtök a szórakozásra és az emberi kapcsolataitok ápolására!
Sok sikert, sok örömteli és felejthetetlen pillanatot kívánok nektek!
Ezekben a percekben kezdődött a Debreceni Egyetem szokásos tanévnyitó ünnepsége, amelyen hosszú időre visszanyúló hagyomány szerint az egyetem és a város vezetése közösen köszönti a város polgáraivá váló elsőéves hallgatókat. Most ez a hagyomány – úgy tűnik – megszakad, amelynek az az oka, hogy
Lannert Judit oktatási miniszter arra kérte a Debreceni Egyetem vezetését, hogy jelezzék számomra, ne vegyek részt a tanévnyitó ünnepségen.
Ezt rektor úr megtette.
Ahogy fogalmaztak: vagy ő, vagy én!
Én erre azt mondom: inkább a Debreceni Egyetem!
Miniszter asszony nem tiszteli sem az egyetemet, sem a várost, sem az évszázados hagyományainkat. Úgy vélem, hogy ez nem európai és nem is demokratikus gondolkodásra vall.
Nem tartom tiszteletben miniszter asszony kérését, de tiszteletben tartom az egyetemét! Az egyetem kérésének megfelelően nem veszek részt a tanévnyitón. Bár azt is mondhatnám, hogy szívességet tett nekem miniszter asszony. Az elmúlt napokban nyilvánosságra került, pedagógusokat sértő kijelentései után
valójában nekem kellett volna azt mondanom, hogy nem állok egy színpadra Lannert Judittal!
Lannert Judit minden bizonnyal nem tudja, hogy egy évszázadok óta működő szoros szövetséget próbál meg szétverni. Bármennyire is ez a cél, nem fog sikerülni. Semmi és senki nem tudja a város és az egyetem egységét meggyengíteni!
Ez Debrecen!”