LANNERT JUDIT ORSOLYA oktatási és gyermekügyi miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Szeretném megköszönni a kormánypárti képviselők tartalmas, való életből hozott, tapasztalatokon alapuló, támogató hozzászólásait, amelyek rámutattak arra, hogy nemcsak az új oktatásirányítás érzékelte, hanem az oktatási rendszer szereplői is érezték, megélték, megszenvedték azt az időszakot, amelynek tapasztalatai a mielőbbi változtatást ösztönözték.

Szeretném megköszönni az ellenzéki képviselőknek, hogy építő jellegű kritikai észrevételeik, javaslataik megfogalmazásával lehetővé tették a tervezett változások hátterének, indokainak alapos körüljárását mind az általános vita, mind a bizottsági ülés keretében.

Az elmúlt években a szakképzés problémáit gyakran elfedték a sikerkampányok, az első száz nap egyik legfontosabb tanulsága viszont éppen az volt, hogy a valós helyzet sok esetben drámaian eltér attól a képtől, amelyet a korábbi döntéshozók bemutattak.

Ahhoz, hogy a szakképzés alkalmas legyen arra, hogy a rugalmas tanulási utak terjesztésével minél több tanulót kísérjünk el a technikum befejezéséig, valamint a korai iskolaelhagyást tovább tudjuk csökkenteni, ennek az oktatási területnek a további támogatása és erősítése szükséges. Fel kell oldanunk a szakképzésben tapasztalható olyan feszültségeket, mint a technikumi diákok 12. évfolyamos érettségi felkészülése és a tanév rendjének ütemezése, a képzési és kimeneti követelmények értelmezési bizonytalanságai, a programtantervi ajánlások fejlesztésének elégtelensége, a központi vizsgafeladatok transzparenciájának hiánya.

(18.20)

Érzékeljük a duális képzés kettősségét: miközben a vállalati tanulás alapvető érték, a kis- és középvállalkozások számára sokszor megterhelő a szakképzési munkaszerződés adminisztrációs terhe. Nem hunyhatunk szemet az iskolai tanműhelyek gépparkjának problémái felett sem, hiszen mindannyian tudjuk, hogy többek között a hegesztést, a forgácsolást vagy a gépjárműszerelést nem lehet elméletben vagy online formában megtanulni.

A hozzánk érkezett visszajelzésekből látjuk, hogy sok helyen még az alapvető infrastrukturális feltételek biztosítása is napi küzdelmet jelent; nem várhatunk el XXI. századi minőségi oktatást és korszerű szakmai munkát ott, ahol az emberi munkavégzési környezet nincs rendben. Tisztában vagyunk azzal, hogy a korszerű szakmai munka, illetve a fiatalok motivált és méltó tanulásának elengedhetetlen feltétele a megfelelő környezet megteremtése, ezért ebben a kérdésben is pontos képet szeretnénk kapni a helyi valóságról és a legsürgetőbb beavatkozási igényekről. Olyan országos helyzetfelmérést szeretnénk készíteni a szakképzésről, amelyben megvizsgáljuk, milyen állapotban vannak a tanműhelyek és az eszközök, milyen szakmában van oktatóhiány, mekkora a lemorzsolódás, hány végzett tanuló helyezkedik el a szakmájában, milyen digitális és nyelvi kompetenciákkal rendelkeznek a diákok és milyen különbségek vannak a fővárosi, városi és kistelepülési intézmények között. Ezek alapján olyan indikátorokat hozunk létre, amelyek évről évre visszajelzést adnak a szakképzés minőségéről, olyanról, mint a korai iskolaelhagyók aránya, a végzettek elhelyezkedési és továbbtanulási aránya. Ezért szükséges, hogy minden intézményben legyen mérhető, rendszeresen frissített digitális és szakmai eszközfejlesztési terv.

A jövőben a szakképzési intézményrendszer vonatkozásában négy meghatározó irányt követünk. Az egyik a tanulóközpontúság és a készségfejlesztés. Elsőként a tanulóközpontúság és a készségalapú, úgynevezett skills-first szemléletről beszélnék. Nem engedhetjük meg, hogy diákjainkat gyorsan avuló lexikális tananyagokkal terheljük túl, és kiégve engedjük el őket a vizsgákig. Olyan képzésre van szükség, amely az általános alapműveltség mellett alkalmazható szakmai tudást, magabiztos problémamegoldó képességet, szilárd alapkészséget és folyamatos technológiai tanulási vágyat ad a kezükbe. Ehhez az iskolákhoz helybe visszük a módszertani, pedagógiai megújuláshoz szükséges támogató segítséget, szakmai közösségeket építünk, a szakképzés intézményeit pedig tanulószervezetekké transzformáljuk.

A másik a méltányosság és befogadás, amely második pillérünknek a szakképzésnek valódi esélyteremtő és felzárkóztató védőhálót kell biztosítania, amely diagnosztikus felkészítő programokkal, célzott fejlesztéssel és valóban átjárható képzési utakkal óvja meg a fiatalokat a korai lemorzsolódástól, s minél több tanulót kísér el a technikum befejezéséig. A Fidesz-korszak egyik öröksége az a szemlélet, amely túl korán próbálja eldönteni, hogy egy fiatal milyen irányba induljon. Mi azt mondjuk, egy 15 éves gyermek nem elveszett ember, ha még nem tudja, mi akar lenni 30 éves korában, ezért rugalmasabb rendszert szeretnénk. Legyen lehetőség szakmát váltani, legyen lehetőség továbbtanulni, legyen lehetőség technikumból felsőoktatásba továbblépni, legyen lehetőség felnőttként új szakmát tanulni.

Sokkal nagyobb hangsúlyt szeretnénk fektetni a pályaorientációra. Az általános és szakképző intézményekben működő pályaorientációs és életút-tanácsadó szolgálatot szeretnénk létrehozni, ahol minden diáknak, akinél ez szükségesnek látszik, legalább évente egyszer egyéni fejlődési beszélgetésen kell részt vennie. És a szakképzés egyik legnagyobb kihívása a társadalmi egyenlőtlenség, ezért különös figyelmet szeretnénk fordítani a hátrányos helyzetű tanulók utazási és kollégiumi támogatására, a digitális eszközökhöz és internethez való hozzáférésére, a nyelvi felzárkóztatásukra, a mentorprogramokra, a szakmai versenyeken és tanulmányi programokon való részvételükre, valamint a pályaorientációs és vállalkozói műhelyekre. A cél nem az, hogy mindenki ugyanoda jusson, a cél az, hogy senki ne maradjon le azért, mert rossz helyre született.

Harmadik alapelvünk a tényeken és adatokon alapuló döntéshozatal. Széles körben végzünk felméréseket, megnézzük a munkaerőpiaci hatásokat, és minden döntésünket a kutatásokra, valamint a terepen dolgozó kollégák közvetlen tapasztalataira alapozzuk. Ennek első lépése a már említett állapotfelmérés a szakképző intézmények körében, amit egyébként az általános képzés és a felsőoktatás terén is tervezünk.

A negyedik, mindent átható elvünk a partnerség és az intézményi autonómia megerősítése. Az elmúlt években a rendszer a bizalom helyett az ellenőrzés logikájára épült, a túlzott központosítás és a mikromenedzselés nem növelte a teljesítményt, viszont csökkentette az intézmények kezdeményezőkészségét. Meg kell szüntetni a mikromenedzselő túlkapásokat, erősíteni szükséges a személyközpontú, demokratikus vezetési és szervezési kultúrát annak érdekében, hogy az támogassa a tanulószervezeti működés kialakítását.

A mostani törvénymódosítási javaslat az első lépés ahhoz, hogy a szakképző intézményben létrehozzuk a szakmai autonómia helyi keretét. Nem akarjuk megmondani az iskoláknak, hogy mit és hogyan tanítsanak, de a minimumfeltételeket és a kimenetet az indikátorok rendszerén át nyomon kísérjük, az éves eredményeket pedig nyilvánossá tesszük.

Tisztelt Ház! Mi nem egyszerűen újabb szakképzési reformot akarunk, szemléletváltást akarunk. Olyan rendszert akarunk, amelyben az iskola nem büntet, nem megbélyegez, nem rangsorol, hanem felemel, olyan szakképzést akarunk, amelyben a szakma nem másodrendű választás, hanem büszkeség, tudás, kreativitás és önállóság. Olyan gazdaságot akarunk, amelyben a jó szakember nem olcsó munkaerő, hanem megbecsült, önálló, tudására és kezdeményezőkészségére építő középosztálybeli ember. És olyan Magyarországot akarunk, ahol egy fiatalnak nem kell elhagynia az országot ahhoz, hogy a tudásából, a tehetségéből vagy a vállalkozásából tisztességesen megéljen. Ezért kérem a tisztelt Országgyűlést, hogy a törvényjavaslatot támogatni szíveskedjen. (Taps a kormánypárt soraiban.)

Forrás: parlament.hu