Síita-zsidó szövetség a Közel-Keleten? Ez csakis egy clickbait cím lehet, vagy legalábbis polgárpukkasztás – gondolhatnák joggal, a kedves Olvasók! A címadás azonban távolról sem öncélú provocation pour provocation, csak amennyiben az a gondolatébresztést szolgálja. Rávilágít, hogy a vallásháborúk fanatizmusával vetekedő közel-keleti konfliktusok, mindenekelőtt az iráni háború, pusztán nyomokban tartalmaznak vallási színezékeket, s mindenekelőtt a geopolitika rideg logikáját követik. Amennyiben az izraeli-iráni, vagy a libanoni összecsapások egy vallásháború hadszínterei volnának, minden bizonnyal a síita többségű Azerbajdzsán is hittestvérei mellett bontana zászlót, és elképzelhetetlen lenne egy izraeli-azerbajdzsáni szövetség.
Holott a valóság az, hogy az elmúlt évtized során valóságos szövetség állt fel Jeruzsálem és Baku között a Közel-Keleten, amely a védelemtől az energián át a hírszerzésig és a kultúrdiplomáciáig a kétoldalú kapcsolatok csaknem összes szintjét behálózza. Bár a szövetségesi kapcsolatokat intézményesítő, vagy akár csak stratégiai partnerségi viszonyrendszert előirányzó dokumentumot nem írt alá a két ország kormányzata, a gyakorlat egy átfogó geopolitikai társulást mutat, amelyet a szakirodalom is immár rendre szövetségi kapcsolatokként jellemez.
Mit akar egymástól Azerbajdzsán és Izrael?
Ez a kérdés először a Szovjetunió széthullását követően merült fel a Földközi-tenger keleti, és a Kaszpi-tenger nyugati partjain. Az újonnan függetlenedett Azerbajdzsán ekkor nyitotta meg gazdaságát a nyugati, mindenekelőtt brit és amerikai befektetők előtt, s lefektette a Törökországgal való szoros geopolitikai együttműködés alapjait. A természeti kincsekben gazdag posztszovjet állam külpolitikai és külgazdasági nyitásában egy másik regionális hatalom is lehetőséget látott – Irán. Az együttműködésre látszólag kiváló táptalajt kínált a közös hit – az egész világon ugyanis e két országban a legmagasabb a síita muszlimok aránya –, az évezredes múltú történelmi és kulturális kapcsolatok. A kezdeti közeledés azonban hamar kudarcot vallott, amelynek oka a kölcsönös bizalmatlanság volt, mindenekelőtt az iráni befolyással szembeni merev azerbajdzsáni elzárkózás, és az iráni azerbajdzsán kisebbség autonómiatörekvései keltette félelem Teheránban.
(...)
Az Izraelnek nyújtott azerbajdzsáni energiaforrások jelentős feszültség forrásává vált Ankara és Baku között – Törökország ugyanis 2024 májusában kereskedelmi embargót hirdetett Izrael ellen, amelyet azonban kérdésessé tesz a Baku-Tbiliszi-Ceyhan kőolajvezetéken, tehát Törökországon keresztül Izraelbe futó azerbajdzsáni olaj, s bár jogilag nem, de szimbolikusan szembe megy az embargóval. Korábban elképzelhetetlen jelenetek játszódtak le 2024 márciusa és augusztusa között, amikor százak vonultak Törökországban az azerbajdzsáni SOCAR vállalat irodái elé tüntetni. Törökország 2025-ben és 2026-ban is megkísérelt közvetíteni az Egyesült Államok és Irán között, s joggal feltételezhetjük, hogy Ankara nyomására maradtak el az azerbajdzsáni célpontok ellen elkövetett iráni légicsapás számottevő ellenlépései.
Amennyiben Törökország és Izrael konfliktusa kilép jelenlegi medréből, és a katonai eszkaláció útjára lép, várhatóan változás állhat be az azerbajdzsáni-izraeli kapcsolatokban is – Azerbajdzsán ugyanis jóval kiszolgáltatottabb helyzetben van Törökországgal, mint Izraellel szemben, Törökország biztosítja ugyanis az azerbajdzsáni export világpiacokon történő értékesítéséhez elengedhetetlen szállítmányozási útvonalakat. A török-izraeli konfliktus, mindazonáltal, várhatóan nem fogja átlépni ezt a határt, s ebben az esetben inkább lehetőséget, mintsem kockázatot hordoz Azerbajdzsán számára – közvetítőként léphet fel ugyanis Törökország és Izrael között, tovább bővítve az azerbajdzsáni diplomácia mozgásterét úgy Ankarában, mint Jeruzsálemben.