Péntek délutáni az utolsó hír a Mandineren, amiben beszámoltak arról: a korábbi tulajdonos MCC után a kekvák felszámolása nyomán a Pénzügyminisztériumhoz került a lapot kiadó cég, vezérigazgatóját felmentették, valamint beszüntették a lap finanszírozását is.
A Reakció értesülései szerint a kormány által küldött új vezérigazgató az átadás-átvétel során tájékoztatta a régi menedzsmentet, hogy a kormány utasításainak megfelelően leállítják az online lap finanszírozását. Már végeztek a tárgyalással, amikor, érkezett még egy kormányzati telefon az új vezetéshez:
a Mandineren innentől minden publikáció tilos, semmi nem jelenhet meg,
így a közönségtől sem búcsúzhattak el.
A kormány ünnepel
Az államhoz került újság bezárásáról büszkén számolt be mind Magyar Péter miniszterelnök, mind Kármán András pénzügyminiszter.
„A mai nappal leállításra került a hazug propagandalap mindennemű finanszírozása. A minőségi újságírásnak van helye és létjogosultsága, azonban a közpénzen finanszírozott propagandának nincsen” – közölte a pénzügyminiszter.
A Mandiner végéről számos tiszás képviselő is posztolt nagy örömmel, mások mellett Nagy Ervin és Radnai Márk is. A kultúráért felelős államtitkár a következőket írta:
Van igazság a Földön… a lap, ami többszáz cikkben gyalázott és karaktergyilkolt most lehúzhatja a rolót…Hasta la vista, Mandiner! Ja… és szégyelljétek magatokat örökre!
A lap sorsáról szóló gyorshír óta nem jelent meg több tartalom a Mandiner felületén.
Indul a Konfront
A Mandiner bezáratása után a lap korábbi vezető munkatársa, Kacsoh Dániel meghirdette a Konfront elindulását:
„Szóval Magyar Péter kinyírta a Mandinert! Na de jön a KONFRONT!”