A rezsicsökkentés jelenlegi rendszere pazarlásra ösztönöz, aránytalanul támogatja a magasabb jövedelműeket, visszafogja az energetikai korszerűsítéseket, miközben több ezermilliárd forintos terhet rakott az államra és közvetve a fogyasztókra – érvel a Telex Névérték blogján Sebestyén Szabolcs, az ISCTE Business School pénzügy tanszékének oktatója. A közgazdász szerint ezért a hatósági áras rendszer mielőbbi megszüntetésére, célzott támogatásokra és nagyszabású lakáskorszerűsítésre lenne szükség. A Névértékben megjelenő írás véleménycikk, az abban foglaltak a szerző álláspontját tükrözik.
Sebestyén szerint a rezsicsökkentés egyik alapvető problémája, hogy kiiktatja az energia piaci árának takarékosságra ösztönző hatását.
Ha a fogyasztó nem érzékeli az energia drágulását, kevésbé érdekelt fogyasztásának csökkentésében és otthona energetikai korszerűsítésében. Mint írja: „a mesterségesen alacsony magyar energiaárak gyengítették a takarékossági és korszerűsítési ösztönzőket.”
A cikkben idézett kutatás szerint a 2013 és 2018 közötti rezsicsökkentés mintegy 13,2 petajoule, azaz 3,67 milliárd kilowattóra többlet-háztartási energiafogyasztást eredményezett. Ez a 2018-as magyar háztartási energiafelhasználás mintegy 5,4 százalékának felelt meg. A kutatás arra is jutott, hogy a rendszer nagyobb mértékben támogatta a magasabb jövedelmű háztartásokat, miközben gyengítette az energiahatékonysági beruházások ösztönzését.
A szerző szerint nincs „ingyen” rezsicsökkentés
A rendszer megszüntetése melletti másik fő érv, hogy a mesterségesen alacsony lakossági ár költsége valójában nem tűnik el. Sebestyén ezt úgy fogalmazza meg: „ugyan elzárhatjuk a lakosságot a piaci ártól, de valakinek ki kell fizetnie a piaci árat, és ahogy lenni szokott, a végén mindig a lakosság fizet, legfeljebb közvetett formában.”
A szerző szerint a rezsicsökkentés tehát nem megszünteti, hanem áthelyezi és elrejti az energia tényleges költségének egy részét. Az állami támogatást végső soron az adófizetők finanszírozzák, az erre elköltött pénz pedig nem fordítható más célokra. A cikk ezt az alternatívaköltséget emeli ki: a rezsitámogatás ezermilliárdjai így nem álltak rendelkezésre például oktatásra, egészségügyre, közlekedésre, lakásfelújításokra, adó- vagy hiánycsökkentésre.
A kiadások különösen az energiaválság idején ugrottak meg.
A cikk szerint az MVM 2022 és 2025 között összesen mintegy 3100 milliárd forint költségvetési támogatást kapott a rezsivédelmi szolgáltatás finanszírozására. Egy másik, a cikkben idézett összesítés alapján 2022 őszétől 2025 végéig különböző rezsivédelmi jogcímeken összesen mintegy 5376 milliárd forintot osztott ki az Orbán-kormány.
A vállalkozások és végül ismét a fogyasztók fizettek
Sebestyén érvelése szerint a rezsicsökkentés költségeinek egy része a vállalati szektorban jelentkezett. Miközben a magyar háztartások a kedvezményes sávban rendkívül alacsony áramárat fizettek, a vállalkozások az energiaválság idején kiugróan magas árakkal szembesültek.
A cégek ezeket a költségeket részben magasabb fogyasztói árakban, részben alacsonyabb profitban, bérekben és beruházásokban érvényesítették. A szerző szerint ezért az olcsó lakossági energia költségének egy része végül más csatornákon keresztül ugyanahhoz a lakossághoz tért vissza.
Következtetése szerint a rendszer „hatalmas költségekkel jár, igazságtalan, és az erőforrások hatékonytalan elosztásához vezet”.
Nem egyszerűen eltörölné a támogatást
A szerző ugyanakkor nem azt javasolja, hogy egyik napról a másikra minden háztartásra ráengedjék a teljes piaci energiaárat. A jelenlegi rezsicsökkentést olyan rendszerrel váltaná fel, amely különválasztja az energia tényleges árát attól a szociálpolitikai kérdéstől, hogy az állam kit és milyen mértékben akar támogatni.
Ennek része lenne egy minden háztartás számára megfizethető energia-alapcsomag, majd egy normál fogyasztási sáv,
amelyben az ár fokozatosan követné a beszerzési költségeket. Az átlagot jelentősen meghaladó fogyasztásra pedig már nem járna állami támogatás.
A támogatásnál figyelembe vennék többek között a háztartás létszámát, a fűtési módot, az ingatlan típusát és a helyi éghajlati adottságokat.
A piaci árak nagy kilengéseinek kivédésére stabilizációs alapot hozna létre: alacsony energiaárak idején tartalékot képeznének, magas áraknál pedig ebből mérsékelnék a lakossági drágulást. Az energiaár meghatározásának képletét nyilvánossá tennék, és azt egy kormánytól független testület ellenőrizné.
A reform másik pillére az épületek korszerűsítése lenne.
A rossz energetikai állapotú lakásokban élők rövid távon nagyobb segítséget kaphatnának, hosszabb távon viszont elsőbbséget élveznének az ingyenes vagy erősen támogatott felújításoknál. A szerző alaptétele szerint ugyanis „a valódi, hosszú távú rezsicsökkentés nem az ár befagyasztása, hanem az, ha ugyanazt a komfortot kevesebb energiával lehet előállítani”.