(...)
Ha megfelelő metaforát keresünk, akkor a paksi dunai kényszerű vízszintemelés frontsebészet volt. A terepen a saját szemünkkel láttunk: az építkezés heroikus, de se nem szép, se nem tökéletes. Több alapvető döntés menet közben született, és egy kormányrendelettel meg kellett fordítani a szokásos engedélyezési sorrendet, hogy egyáltalán elindulhasson. Egy ekkora folyami mérnöki „műtárgy” normális helyzetben évekig csak tervasztalon készül. Hidrológiailag és hidrodinamikailag modellezik, környezeti és kockázati hatásvizsgálatokat írnak, méretezik, a terveket több szinten ellenőriztetik. Ez a dolgok természetes, szakszerű, „elektív” menete.
Pakson azonban nemhogy évek, de hónapok se voltak minderre. Ahogy exkluzív riportunkban megírtuk:
a legutóbbi, 2018-as negatív rekord vízállás dacára semmilyen vészhelyzeti cselekvési terv nem volt a fiókban.
(...)
További probléma a Duna hajózhatósága kisvizes időszakokban. Itt is kínálja magát a mederduzzasztó–hajózsilip-kombó mint nagy, technokrata megoldás. Ennél mindenképpen költséghatékonyabb és ökológiaibb az adaptív hajóút-gazdálkodás, mely folyamatos medermérést, célzott kotrásokat, szűkebb, de mélyebb hajózócsatornákat céloz meg.
A Duna teljes magyarországi szakaszát végig kell gondolni a fentiekhez hasonló léptékkel és szemlélettel. Érdemes gondolkodni mellékág-rehabilitációban, hullámtér-növelésben, partfalbontásban, a Rezéti-Holt-Duna folyókanyarulatának visszaállításában, az úgynevezett sarkantyúk (a partról a folyóba benyúló, jellemzően kőből épített folyószabályozási művek) átalakításában és mechanikus hordalék-visszatáplálásban. Ezek – ahogy nyáron nagy cikkben megírtuk – külön-külön néhány milliárd forintos lokális beruházások, egy-két év tervezés után néhány év alatt megvalósíthatók.
(...)
