(...)
Jelen cikk publikálása előtt bukkantam rá a 2027-es NKA-törvénymódosítás tervezetére és általános indoklására a kormany.hu oldalon – cikkem végén linkelem. Sajnos ebből az derül ki, hogy a kormány nem tervezi a nevezési díj kivezetését. Tervezi viszont a kuratóriumok egynegyedét a közös jogkezelők (pl. Artisjus, Hungart, MASZRE, MISZJE, esetleg Filmjus) delegáltjaival feltölteni, cserébe azért, mert az L. Simon László által elvont pénzeket nem adja vissza nekik. Sajnos ezzel egyidőben a kormány nem tervezi bevezetni, hogy egy szervezet tagjai (különböző delegálószervezetek álruhájában) ne kerülhessenek többségbe egy-egy kuratóriumban, egy személy ne lehessen 2-3 alkalomnál többször kurátor – hogy ez miért probléma, a következőkből derülhet ki mindenki számára.
Gyerekkorunkban nagyon szerettük Rodolfo bűvésztrükkjeit, aki minden műsorban felhívta a figyelmünket arra, hogy csak a kezét figyeljük. A bűvésztrükk megismerése után világossá vált, hogy csodák nincsenek, pusztán manipulálta a figyelmünket. Amikor az elmaradt és egyébként is rendszertelenül meghirdetett folyóirat-támogatásokról, az NKA-ról és az MMA-ról, valamint az irodalompolitikai folyamatokról írt cikkeket készítettem (a prae.hu-nak önállóan, a Litera számára Menyhért Annával közösen), észrevettem, hogy azon kuratóriumok, amelyeknek tagjai megismerhetőek voltak, egyre több írószövetségi és egyre kevesebb tőle független taggal rendelkezik. Ráadásul mindez – mint várható volt – a döntésekben is kezdett visszatükröződni, azaz egyre több Írószövetség körüli lap, kiadó, személy részesült pozitív pályázati és így pénzügyi elbírálásban. Nem tudom, a végén mennyi minőségi idő maradt a funkcióhalmozás és a kurátorkodás mellett az irodalomra, jelen cikkben igyekszem tehát – Rodolfó tanácsát megfogadva – a pénzeket terelgető kezeket figyelni.
(...)
Amikor L. Simon László korábbi írószövetségi titkár átvette az NKA vezetését, 2011. december 31-ével szélnek eresztette a korábbi szakkollégiumokat: a három, irodalmat érintő új szakkollégiumból csak egyetlenegynek a delegálási folyamatába hívta meg a Szépírók Társaságát és a József Attila Kört, tehát azokat a szervezeteket, melyek fölött nem volt informális befolyása. Tény, hogy két területen nagyon jó dolgok történtek: elindította az informatikai rendszert, mely mindmáig ismert adatvesztés nélkül működik, illetve létrehozta a Folyóirat Szakkollégiumot, melyben a művészeti ágak és az ismeretterjesztő szakterület lapjait együttesen tekintették át a kurátorok – megítélésem szerint kiváló munkát végezve, még akkor is, ha ennek delegálásából is ki voltak zárva a fent említett szervezetek.
Ugyanakkor bevezette a pályázati nevezési díjnak becézett L. Simon-adót, amely a leginkább arra szolgált, hogy a nem támogatott pályázók kedvét még a pályázástól is elvegye. Jómagam 14 év alatt 100 pályázatot beadva csaknem 4,5 millió forint „nevezési díjat” fizettem be az NKA számára, ami nagyjából 4-4,5%-os L. Simon-„adóterhet” jelentett, de vannak, akiket a kuratóriumok jobban szerettek: ott alig 1%-os volt ez a teher. A centralizációt növelte, hogy törvénymódosítással a közös jogkezelőktől (például az Artisjustól, a Hungarttól és a MASZRE-tól) az NKA költségvetésébe vont be összegeket, mely szervezetek így elveszítették az önálló döntési jogukat a civilek forrása fölött. Jelenleg csupán ez az összeg 2,6 milliárd forintot tesz ki, azaz az NKA költségvetésének egynegyedét, és erre hivatkozva az új törvénytervezet általános indoklásában már a következő arány szerepel a kuratóriumokban: 50% szakmai szervezetek, 25% közös jogkezelők, 25% kormány. A későbbi működés során, 2016 után nemegyszer volt, hogy 80-90%-os, máskor 100%-os arányban voltak a kurátorok Magyar Írószövetség-tagok az NKA irodalmat érintő kuratóriumaiban, ami a közpénzek elbírálásánál is meglátszott – az Írószövetséghez köthető pályázatok nemigen tudtak veszíteni, ám a rivális szervezetnek tekinthető Szépírók Társasága sokszor hiába pályázott. A kurátorok mellett az írószövetségi tagságot általában csak az elnök esetében tüntették fel. 2015-ben az NKA-törvénybe Balog Zoltán javaslatára bekerült, hogy az MMA egyharmadban delegál tagokat a kuratóriumokba.
Egy jól működő finanszírozási környezetet megváltoztatva mások mellett az Esterházy Péter, Kertész Imre és Nádas Péter nevével fémjelzett szervezetet, a Szépírók Társaságát (és a 2019-ig működő József Attila Kört) módszeresen kiszorították az irodalmat érintő döntéshozatalból, és nem vonták be például a Magyartanárok Egyesületét, a Műfordítók Egyesületét, a Hubbyt vagy akár a Szécheny István Művészeti Akadémiát (SZIMA) sem. Azon kurátorok, akik nem kizárólag az írószövetségi döntéseket támogatták, kifejezetten óriási harcot vívtak: a Magyar Írószövetség csak az NKA-tól és a Miniszterelnökségtől több mint 200 millió forint támogatást kapott az elmúlt 5 évben. A Szépírók Társasága ugyanennyi idő alatt 16,5 millió forintot. Az olló egyre szélesebbre nyílt, a szakmai megosztottság tovább mélyült.
(...)
Amikor egyetlen írószervezet tagjai több mint egy évtizedig az állami pénzből működő új irodalmi cégek és állami szervezetek élén trónolnak, amikor e szervezet tagjai meghatározóak a kuratóriumokban, valamint a díjakról és ösztöndíjakról is ők döntenek, akkor joggal állíthatjuk, hogy annak a szervezetnek túlhatalma van minden más szakmai szervezettel szemben, dacára az irodalmi szcéna sokszínűségének és értékelvűségének. E szervezet vezető tagjai könnyen elveszíthetik a kontrollt, a valósággal való kapcsolatot. Kultúrájuk, ízlésük döntő a szakmai térben, évekre meghatározza az alkotók sorsát. Működésük visszahat a szervezetre és annak megítélésére. A működés módja a történelem része lesz: biztos vagyok benne, hogy az elmúlt évtizedek kulturális-irodalmi folyamatainak történetéről szólva a Magyar Írószövetség kiemelt szerepet fog kapni, és a vele kapcsolatban elmondottak közt ott lesz az önkorlátozás és a szolidaritás hiánya, a közpénzek egyenlőtlen elosztása, valamint a rivális szervezetek kiszorítása.
Tanulunk belőle?
A fentiek tanulsága lehet például az, hogy az állami kuratóriumokban soha ne lehessen semmilyen írószervezetnek 50%-os aránya a tagok közt (az egyharmad is túlzónak mondható), és senkit se lehessen két alkalomnál többször megszavazni. Továbbá az, hogy ha szakmai döntéseket hoznak a kurátorok, akkor nem golyóznak ki ideológiai szempontból vagy személyes bosszúból más művészcsoportokat.
Sajnos a 2027-re tervezett NKA-átalakítási törvényjavaslatnak a kormany.hu-n általam ma megtalált és megismerhető tervezetében és általános indoklásában nincs ilyen 50%-os szabály.
Nem szerepel benne olyan kitétel sem, hogy valaki ne lehessen két vagy három ciklusnál tovább NKA-kurátor, pedig a tiszta feltételeket jelentené ez a szabály itt is, ahogyan az élet más területein is, ha megakadályozzuk a bebetonozódást.
Az sincs benne, hogy bár az NKA maga brutál magas, 12%-os vagy 26%-os arányban költhet működésre – attól függően, hogy a mintegy 2 milliárdos működési költségeit a tervezett 7,5 milliárdos támogatáshoz vagy a teljes, maradványképzés nélküli, mintegy 14 milliárdos támogatásra fordítható összeghez viszonyítjuk –, a pályázók nem számolhatnak majd el működési költségátalányt. Vegyük hozzá, hogy az NKA működési költségei mellett van még kiadásként az NKTK 3,5 milliárdos kiadása, és az utalásokat, a szervezés egy részét az NKTK végzi. Azaz a működési költségein felül még a más szervezetek ügyeit is végző NKTK működési költségeinek egy része is terheli azt a kevéske, kis támogatást, ami a civileknek jut.
Ahogy az sem szerepel benne, hogy eltörölnék a nevezési díjat, amit pedig a szakma minden szereplője kér.
Mivel ez még csak egy törvényjavaslat, van mód annak átgondolására.
