„Itt haldoklik a város. Konkrétan itt már nem lesz semmi, minden szűnik meg, zár be, munka nincs” – fogalmazott az egyik helyi fiatal a Kontroll salgótarjáni riportjában. A megszólalók beszámolóiból olyan város képe rajzolódik ki, ahol a szórakozási lehetőségek beszűkülése összefügg a megélhetési nehézségekkel, a népességfogyással és az elöregedéssel.
A riport komoly hullámokat vetett a városban, sok salgótarjáni vitatja a Kontroll által festett, egyoldalúan sötét képet. Zilahi Beáta Salgótarján derűs oldaláról beszélt a Kontrollnak, de a felvételt nem szerkesztették be a borongós hangulatú videóba: „Engem is megkerestek, velem is készült riport. Én viszont nem tudtam, és nem is akartam ennyire lehangoló képet festeni arról a városról, ahol élek, dolgozom és vállalkozást építek.
Végül nem kerültem bele az anyagba.
Nem tudom, mi alapján született meg ez a döntés, de sajnálom, hogy egy másik nézőpont nem kapott helyet. A nálunk szorakozó fiatalokat miért nem kérdezték meg? Voltak, nem kevesen..”
Longauer Dorina Diana is arról ír, hogy Salgótarjánban élő fiatalként egyoldalúnak tartja a Kontroll által festett negatív képet és kötelességének érzi megvédeni az otthonát: „Nem vitatom, hogy vannak problémáink, és a fiatalok elvándorlása is valós jelenség. De egy várost nem lehet kizárólag a hiányosságain keresztül bemutatni.”
Mit mond a Kontroll Tarjánról?
Az egykor munkásoknak és fiatal családoknak épített iparvárosban lakóházak, iskolák, művelődési intézmények és szórakozóhelyek szolgálták a növekvő lakosságot. Ma a riportban megszólaló fiatalok inkább azokat a helyeket sorolják, ahová már nem tudnak elmenni. Többen otthoni összejövetelekkel pótolják a helyi éjszakai életet, mások Budapestre utaznak, ha bulizni szeretnének.
A pénz legalább akkora akadály, mint a kínálat hiánya. Egyes megszólalók szerint egy kávézó vagy kocsma rendszeres látogatását sem engedhetik meg maguknak, ezért az utcán találkoznak. Ott viszont a lakók nyugalmával kerülhetnek konfliktusba, és a biztonságérzetük sem megfelelő.
A riport egyik helyi szereplője, Dominik szerint mindenekelőtt valódi közösségek és az együttléthez szükséges lehetőségek hiányoznak. Az utcai hangoskodás mögött szerinte sokszor egyszerűen az áll, hogy nincs hová menniük.
Az Apolló klub sorsa különösen érzékenyen érinti a fiatalokat. A riport szerint az üzemeltetés 2026 végén megszűnik; a helyet többen az utolsó olyan klubként említik, ahol még táncolni, bulizni lehetett. A készítők az üzemeltetőt is szerették volna megkérdezni a döntés okairól, de elmondásuk szerint végül nem kaptak tőle választ.
Zuhanórepülésben a középvárosok
Porhajas Gábor urbanista kutató a demográfiai folyamatokkal magyarázza a visszaesést. A beszélgetésben ismertetett adatok szerint Salgótarján lakossága az 1980-as években még megközelítette az ötvenezret, mára mintegy harmincegyezerre csökkent. A 2001-es és a 2022-es népszámlálás között a tizenöt év alattiak száma 45 százalékkal esett vissza.
Kevesebb fiatal és kisebb fizetőképes kereslet mellett a vendéglátóhelyek fenntartása is nehezebb. A bezárások pedig tovább gyengítik a helyben maradás vonzerejét. A kutató szerint ez országos jelenség:
„A magyar középvárosok, én azt mondom, hogy elindultak egy rendkívül mély zuhanórepülésbe az elmúlt 10–15 évben.”
A munkalehetőségek hiánya a fiatalok mindennapjait is meghatározza. Egyikük arról beszél, hogy baráti társaságában szinte mindenki máshová jár dolgozni, és sokszor még Nógrád vármegyét is el kell hagyni az állásért.
Porhajas szerint a fordulathoz az önkormányzatok lehetőségeit meghaladó állami beavatkozásra, célzott beruházásokra és jobb közlekedésre lenne szükség. A vasút fejlesztése például azoknak a fiatal családoknak is segíthetne, amelyek Salgótarjánban laknának, de Budapesten dolgoznának. Helyi feladatként a város értékeinek tudatosabb bemutatását és a negatív városkép megváltoztatását említi.
Miközben a szakértő a középvárosok válságáról beszél, a Kontroll videója szövegesen sorolja a településeket: Békéscsaba, Sopron, Nagykanizsa, Szolnok, Szekszárd, Zalaegerszeg, Ózd, Hatvan, Szombathely.
Csak pihen
A riportban megszólaló Pindroch Csaba színész a korábbi közösségi életet idézi fel: fiatalkorában a szombat esti mozizás szinte kötelező találkozási alkalom volt.
„Aki nem volt a moziban, az nem létezett.”
A szülővárosába ma is szívesen hazatérő színész azonban a többieknél bizakodóbban látja Salgótarjánt: „Nem érzem, hogy haldokolna, hanem pihen.”