Őrizetbe vették vasárnap Marko Kričakot, a szerb bűnügyi rendőrség vezetőjét, valamint Boško Sekulovićot, a bűnözés elleni küzdelemmel foglalkozó rendőri szolgálat vezetőjét. A két rendőri vezetőt hivatali visszaéléssel gyanúsítják egy belgrádi gyilkossági ügy nyomozásával összefüggésben.

Nenad Stefanović, a belgrádi felsőbb ügyészség vezetője megerősítette, hogy a két férfit a korrupcióellenes ügyészségi részleg utasítására vették őrizetbe. A gyanú szerint 2026 májusa és júniusa között hivatali helyzetükkel visszaélve kárt okoztak és súlyosan megsértették Veselin Milić, a belgrádi rendőrség korábbi vezetőjének jogait.

Az ügy az Aleksandar Nešović ellen május 12-én, a belgrádi Senjak városrészben, a 27-es étteremben elkövetett gyilkosság nyomozásához kapcsolódik. Az ügyészség szerint a két rendőri vezető szabálytalanul járt el a nyomozás során. Kričakot emellett azzal is gyanúsítják, hogy május 16-án a bűnügyi rendőrség épületében más rendőrökkel együtt bántalmazott és megkínzott egy kihallgatásra előállított férfit.

A gyanúsítottakat legfeljebb 48 órán keresztül tarthatják őrizetben, ez idő alatt kell őket kihallgatásra az ügyészség elé állítani.

Stefanović hangsúlyozta, hogy az eljárásnak nincs köze a parlamenti választásokhoz és azok eredményéhez. Elmondása szerint az ügyészség már májusban megkezdte az előzetes vizsgálatot, miután a nyomozás során akadályozták az eljáró ügyészek munkáját.

Kričak neve korábban a diákok vezette tüntetések kapcsán is ismertté vált: egy diáklány rendőri bántalmazással és fenyegetéssel vádolta meg, amit a rendőri vezető tagadott.